Tömegek rohanták meg a magyar postákat: erre készülj, ha csomagot adnál fel

MTI2020. december 2. 12:30

A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat - közölte a Magyar Posta.

A naponta beérkező csomagmennyiség az elmúlt másfél hétben a 2019-es karácsonyi idény legerősebb napjait is felülmúlta, és átlagban kétszer akkora, mint egy nyári napon

- írták a közleményben. A forgalmat a webáruházak akciói mellett a járvány is erősíti. A fertőzésveszély miatt a vásárlók kerülik az üzleteket, és inkább a netről rendelnek. Kevesebb lesz a személyes találkozás is, ezért sok ajándék küldeményként ér majd célba a posta szerint.

A Magyar Posta azt tapasztalja, hogy a karácsonykor népszerű termékek, vagyis a tévé, a számítógép, a mobiltelefon mellett idén sokan küldenek kozmetikai termékeket, sportszereket, vitaminokat, étrendkiegészítőket és porszívót. A közlemény felhívja a figyelmet a pontos címzésre, valamint javasolja  december 18-ig feladni a karácsonyra szánt csomagokat. A vásárlók ügyeljenek arra is, hogy a webáruházak milyen szállítási időt vállalnak a küldeményeikre - olvasható a posta közleményében.  

Címlapkép: karácsony előtti nagyüzem a Magyar Posta ferencvárosi csomaglogisztikai központjában. fotó: MTI/Kovács Tamás.

Címkék:
karacsony, posta, sportszer, ajándék, magyar posta, csomag, szállítás, logisztika, sportszerek, logisztikai központ,