Online tartják meg idén a Vörösmarty-téri karácsonyi vásárt

Pénzcentrum2020. november 28. 11:02

A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja, amely során évente közel nyolcszázezer látogató válogatott a hazai kézművesek termékeiből. Idén azonban a járványhelyzet miatt a karácsonyi vásárokat nem tartják meg a Budapesten, ezért a főváros turisztikai szervezete egy rendhagyó online platformmal segíti a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit az ünnepek előtt. Az alkotókról weboldalunkon rövid leírás, fényképek és elérhetőség várja a látogatókat, hogy mindenki megtalálhassa a készítőt, és munkái között a számára megfelelő terméket, ajándékot.


Elindult a Budapesti karácsony honlapja, ahol online várják az érdeklődőket a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár kiállítói. A Budapest Brand Nonprofit Zrt. kampányának fő célja a kialakult járványhelyzet alatt a hazai tárgyalkotó kultúra támogatása, a kézművesek és a vásárlóközönség összekapcsolása. A kezdeményezésben összesen hat kategóriában, közel ötven alkotó vesz részt.

A hazai kézműves- és kreatívipar támogatása talán még soha nem volt ennyire fontos, mint most. Komolyan vesszük a koronavírus-járvány következtében kialakult problémákat, ezért a Budapesti karácsony kampányunk során arra kérjük a lakosságot, hogy hazai kézműves alkotóktól, iparművészektől válasszanak ajándékot az idei ünnepekre, ezzel is támogatva őket. Kis ajándék is nagy segítség kézműveseknek

- emelte ki Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A több mint két évtizede működő emblematikus adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján. A budapesti karácsonyi kampány során a Szövetség tagjaival egy kisfilm is készül, melyben kinyílnak a műhelyek és bemutatják a szakma érdekességeit.

A négy adventi héten Mautner Zsófia szakács, gasztroblogger, Bombera Krisztina újságíró, Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke és Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is népszerűsítik közösségi média felületeiken a jótékonysági kampányt és a kézművesek egyedi termékeit.

Címkék:
karacsony, Budapest, vásár, ünnep, advent, magyar válogatott, magyar turisztikai szövetség, kézműves sör,