Visszaválthatós lesz a PET-palack Magyarországon: itt a törvényjavaslat

Pénzcentrum • 2020. november 25. 20:11

A 2029-re elérendő 90 százalékos visszagyűjtési arány a műanyagok területén jelenlegi szakmai ismeretek szerint visszaváltási rendszer nélkül nem érhető el - áll annak a törvényjavaslatnak az indoklásában, amit a parlament elé terjesztettek. Ha a Ház megszavazza, akkor 2023-ban bevezetik a kötelező visszaváltási rendszert.

Beterjesztették a parlament elé a hulladéktörvény módosítását, amiben az áll, hogy a 2029-re elérendő 90 százalékos visszagyűjtési arány a műanyagok területén jelenlegi szakmai ismeretek szerint visszaváltási rendszer nélkül nem érhető el.

A törvény lefekteti az alapjait az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszernek annak érdekében, hogy a gyártók fontos szerepet kaphassanak a körforgásos gazdaság megvalósítása során azáltal, hogy felelősek lesznek a hulladékká váló termékeikért

- áll a szövegben.

Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, egy végrehajtásra vonatkozó kormányrendelet határozza meg azoknak a csomagolóanyagoknak a körét, amelyekre a 2023. július 1-től életbe lépő kötelező visszaváltási díjas rendszer vonatkozni fog.

Korábban Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország Kft. elnök-tulajdonosa beszélt a Pénzcentrumnak a készülő törvényjavaslatról, amely kapcsán a céggel is egyeztettek a jogalkotók.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Így ösztönzik a fogyasztót arra, hogy ne a folyóba, kukába dobja a PET-palackot, hanem vigye vissza az üzletbe, ahol pénzt kap vissza érte. Bár a világ műanyagszemét-termelésének csak nagyjából három százalékát adják a PET-palackok, de ez is egy probléma, amit meg kell oldani

- magyarázta, majd hozzátette, hogy az USA-ban már több mint 10 éve működik a rendszer, és Nyugat-Európában is több helyen betétdíjasok a palackok, nem is téma már az ügy.

Címkék:
vásárlás, szemét, visszaváltás, környezetszennyezés, pet-palack, balogh levente, körforgásos gazdaság,