Sok feszültséget hozhat a vásárlási idősáv: így még nehezebb a karácsonyi készülődés

Pénzcentrum2020. november 24. 09:58

Mivel a kereskedő nem igazoltathat, a maszk levétele pedig szigorúan tilos az üzletekben, újabb ellenőrzési praktikákra lehet szükségük a boltosoknak, akik mától a 65 év felettiek védelmére elrendelt idősávos korlátozással működtetik a 19 óráig nyitva tartó üzleteket. Az idősáv bevezetése az eddigi intézkedések mellett még több feszültséget szülhet, lehetnek fennakadások.

Az idősek vásárlási sávjának bevezetése időben igazodik a november végétől felpörgő karácsonyi bevásárlások tempósabb szakaszához, a szigorításokhoz szokott bolti dolgozók szerint ugyanakkor lehetnek érdekes helyzetek, például a maszkos vásárló korának ellenőrzésekor. Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az közölte a Magyar Nemzettel: az áruházak mára élesítették az új rendszert, ami villámgyors felkészülést igényelt. Mint mondta, az idősáv bevezetése nemcsak azt jelenti, hogy újra kellett feliratozni az üzleteket, és átszabni a vevők tájékoztatását, hanem a napi munkaszervezésben, árurendelésben is

igazodni kellett a hétköznaponként 9-11, hétvégén 8-10 óra között változó fogyasztói igényekhez.

"A maszkviselés mellett ekkor azt is nézni kell, hogy a megengedett korosztály lépett-e be a boltba. A kereskedelmi szereplők hozzászoktak a szigorúbb előírások szerinti ellenőrzési kötelezettséghez: korábban csak a maszkviselés, később a 19 órás záróra betartása is belépett ebbe a körbe. A maszkban érkező vevőnél ugyanakkor lehetnek olyan esetek, amikor nehezebb lesz ellenőrizni a korát, mivel a boltosnak nincsen joga az igazoltatáshoz, gyanú esetén legfeljebb kérdezhet, illetve udvariasan kérhet arra, hogy a vevő igazolja magát, nehezebb esetben jelzi, hogy a rendőrség segítségét kérheti az azonosításhoz" - mondta Vámos György.

Bubenkó Csaba a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke jelezte: december közeledtével már érezhetően sűrűbb a napi forgalom. Ezért várható, hogy kora reggeltől 9 óráig, illetve hétvégén 8-ig, a nyitás utáni időszakban a forgalmasabb bevásárlóhelyeken tumultus alakul ki, mivel a 65 év alattiaknak engedélyezett reggeli szakaszban megjelennek majd azok az idősebbek is, akik nem akarják kivárni, hogy csak a számukra kijelölt idősávban jussanak hozzá a friss pékáruhoz, alapanyagokhoz.

Tavasszal is sérelmezték az idősebb vásárlók, hogy ki kell várniuk az idősáv kilencórás kezdetét, ami csökkenti az esélyeiket, hogy friss, szép áruhoz jussanak, mert addigra a korán vásárlók kiválogatják az áru javát. Reméljük, hogy a nagyon telített napszakokban - amikor a többieknek is engedélyezett a vásárlás - megfontolják, fontos-e a bolti látogatás

- jegyezte meg a szakszervezeti vezető, és hozzátette: a felfokozott adventi szezon alatt a legforgalmasabb bevásárlónapon, szombaton is lehetnek feszült helyzetek.

Címkék:
vásárlás, karacsony, bevásárlás, vámos györgy, magyar szakszervezeti szövetség, idősáv,