Őrület, ami az Ötöslottón folyik: 10-ből 3 játékos csak ebben bízik

Pénzcentrum2020. június 25. 10:01

Hat hete nem volt telitalálatos szelvény az Ötöslottón, így a szombati várható főnyeremény 1,212 milliárd forint. Emellett az Eurojackpot játékon is érdemes játszani, hiszen ha valaki ezen a héten sikeresen tippeli meg az 5+2 nyerőszámot, bruttó 44 millió eurót, azaz 15,2 milliárd forintot nyerhet.

Igazán sikeres első félévet tudhat maga mögött az idén 63 éves Ötöslottó, hiszen március végén minden idők legnagyobb hazai lottó főnyereménye milliárdossá tett egy szerencsés játékost, ezt követően pedig további két alkalommal vitték el a jackpotot Magyarország legkedveltebb lottójátékán.

A 13. játékhéten született, rekordnak számító 6,4 milliárd feletti telitalálatot követően az április 25-én és a május 9-én megtartott sorsoláson is volt telitalálat, 846, illetve 391 millió forintos főnyereménnyel. Ezúttal ismét milliárd fölé kúszott a játék öt találatért elvihető összege, így 1,212 milliárdos jackpot várja a játékosokat szombat este.

A veszélyhelyzet idején a Szerencsejáték Zrt. által kínált játékok digitális csatornákon való értékesítése dinamikus emelkedésnek indult, amely leglátványosabban az Ötöslottó játéknál figyelhető meg. Az adatok azt mutatják, hogy 2020. január és május hónap között - a Tippmixprót nem számítva - az interaktív forgalom legnagyobb részét (30%) az Ötöslottó tette ki.

A fentieken túl fontos, hogy a járványügyi veszélyhelyzet megszűnésével a Szerencsejáték Zrt. is enyhített a lottózók biztonsági korlátozásain. A játékosoknak már nem kötelező betartani a 2 méteres távolságot sorban álláskor, ismét használhatók az üzletekbe kihelyezett tabletek, valamint a kaparós sorsjegyek esetében újra lehetőség van kézzel választani.

Címkék:
vásárlás, lottó, Ötöslottó, szerencsejáték, sorsjegy, eurojackpot lottó,