Gigadárgulás jött el a húspultokban: ez pedig még csak a kezdet

Magyar Nemzet2020. június 19. 09:29

Míg az élősertés ára a tavalyi rekordszint után az idén csökkenni kezdett, a boltokban a korábbinál jóval drágább sertéshússal találkozhatnak a vevők. A NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül májusban 537 forint volt egy kilogrammra vetítve. Ez mintegy négyszázalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi árszinthez képest. A darabolt sertéshús, mint a karaj, a tarja vagy a comb feldolgozói értékesítési ára hat százalékkal nőtt ugyanekkor. A fogyasztók azonban még ennél is jelentősebb drágulással szembesülhetnek a húspultoknál.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis például a rövidkaraj és a sertéscomb 23 százalékkal magasabb áron került a boltokba idén májusban, mint egy évvel korábban - írja a Magyar Nemzet. Menczel Edit, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára lapunknak elmondta: a hazai fogyasztói árakat minden esetben a kereskedelem határozza meg, alakulásuk pedig nem követi a feldolgozók átadási árait.

Bár számos tényező abba az irányba hatna, hogy a feldolgozók árat emeljenek, a szakember szerint kérdéses, hogy ezt meg tudják-e tenni az üzemek.

Az elmúlt hónapokban ugyanis kutyaszorítóba kerültek a húsipari szereplők. A termelői árak az afrikai sertéspestis miatt rekordszintre emelkedtek, emellett a bérek és az energiaköltségek is nőttek. Ehhez jött hozzá az idén a koronavírus-járvány. Bár a kijárási korlátozások elrendelése miatti pánikvásárlások hirtelen az egekbe emelték a keresletet, egy-két héttel később meredeken csökkenni kezdett a fogyasztás. Mindez az éttermek és a szállodák megrendeléseinek elmaradásával együtt komoly kiesést okozott a húsüzemeknek.

A járvány megfékezését szolgáló intézkedések ráadásul mind a termelésben, mind a feldolgozásban érintett vállalkozások költségeit tovább növelték. Bár az elmúlt hetekben az élősertés felvásárlási ára csökkent - ami egyébként a német tőzsdei árak változásának eredménye -, Menczel Edit szerint messze van még az az időszak, amikor a hazai feldolgozók is fellélegezhetnek.

Címkék:
hús, drágulás, sertés, ár, hentes,