Pénzcentrum • 2020. május 15. 18:31
Évről évre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem és a fenntartható élelmezés, amiben az élelmiszeriparnak és a kereskedelmi láncoknak nagy a felelőssége. Egyre több ország határolja el magát az egyszer használatos műanyagok forgalmazásától, Franciaországban januártól, New Yorkban pedig márciustól korlátozásokra került sor. 2021-re várhatóan egész Európában, így Magyarországon is életbe lépnek majd a szabályozások.
Egyre növekvő fogyasztói igény, hogy fenntarthatóan vásároljunk és minél több környezetbarát cikket vihessünk haza. A felmérések szerint évente körülbelül 2,1 milliárd tonna kommunális hulladékot termelünk világszerte, aminek mindössze 16 százalékát hasznosítjuk újra, ez pedig óriási terhelést jelent a Földünknek.
Az Auchan Magyarország már az európai korlátozások bevezetése előtt konkrét lépéseket tesz, nem csak azért, mert felelős vállalatként kötelességének érzi az aktív és példamutató szerepvállalást, hanem azért is, mert a járványhelyzetben a védőeszközök, előre csomagolt termékek miatt szükségszerűen megnövekedett a műanyaghasználat. A fertőzésveszély miatt ezekről egyelőre nehezen lehet lemondani, ezért az áruházlánc úgy döntött, hogy
Áprilistól kivezetik az áruházakból a műanyag tányérokat, szívószálakat, fültisztító pálcikákat, és helyettük olyan környezetbarát alternatívákat kínálnak majd, amelyek például fából, papírból, cukornádból vagy bambuszból készülnek. Az új, környezetbarát választék már a polcokon van. A váltást áruházi dekoráció is népszerűsíti, hiszen a jövőben ez lesz az állandó kínálat. A csomagolás is tükrözni fogja a fenntarthatóságot, ezzel is segítve a fogyasztók eligazodását a termékek között. A műanyagból készült, régi készlet teljes kikopása május végére várható, az áruházak addig is a kiárusítást külön kihelyezéssel valósítják meg.
Az áruházlánc egyébként már tavaly decemberben is komoly lépéseket tett, ilyen volt például a magyarországi piacon elsőként alkalmazott bevásárló kartondoboz, amely az otthoni tárolásra is praktikus megoldás lehet. Mindemellett az Auchan idén több egyszer használatos bevásárlótáskát is kivont a forgalomból, amelyeket környezetbarát papír- és szövött, illetve 100%-ban lebomló, házilag is komposztálható táskákra cserélt le.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Az új, fenntartható termékcsalád bevezetésével az a célunk, hogy vállalatként is tegyünk a környezetünkért és hosszútávon a fogyasztóinkat is erre ösztönözzük. Szeretnénk a kereskedelem területén élen járni a fenntarthatóságot illetően, ezért számos egyéb fenntarthatósággal kapcsolatos projektünk megvalósítása van folyamatban. Nagyon sokan járnak hozzánk vásárolni, ennek abból a szempontból is érezzük a súlyát, hogy a társadalmi szemléletformálásban is szerepünk van - mondta el Varga-Futó Ildikó, az Auchan kommunikációs és CSR igazgatója.