Csalhatott a magyar Ötöslottónyertes: eljárás indult ellene, a családja is ráment

Pénzcentrum2019. december 16. 15:33

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség az ellen a szegedi férfi ellen, aki még 2017-ben a válás során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük jelentős részét, közel 260 millió forinttal károsítva meg őt.

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség az ellen a szegedi férfi ellen, aki még 2017-ben a válás során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük jelentős részét, közel 260 millió forinttal károsítva meg őt - szúrta ki az Index. 

A Csongrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi és felesége még 2016 novemberében nyertek majdnem 900 millió forintot az ötös lottón, telitalálatos szelvénnyel. A összeget a Szerencsejáték Zrt. az általuk megjelölt, nyolc bankszámlára utalta át, ezek mindegyike felett a férj bírt kizárólagos rendelkezési jogosultsággal.

A házaspár a nyereményből 2017-ben közösen ingatlanokat és gépjárműveket vett. Időközben azonban a házasságuk fokozatosan megromlott, ezért a feleség kezdeményezte a házastársi vagyonközösségük megosztását, illetve azt, hogy a férje adja ki neki a nyereményből fennmaradt, őt megillető részt. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések során a férfi a nő előtt azt állította, hogy a nyereményből már csak 300 millió forint maradt, holott a valóságban abból még 800 millió forintnál is több állt rendelkezésre.

Ám a férj nyilatkozata szerint a megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindkét fél aláírta. A szerződésben a férfi vállalta, hogy átutalja a feleségének a nyereménymaradvány - vélt - felét, 150 millió forintot, aki ennek teljesítése esetére lemondott minden követeléséről férjével szemben. A feleség a pénz átutalása után szembesült azzal, hogy férje átverte, és valójában csaknem 410 millió forint járt volna neki. Az ügyben különösen nagy kárt okozó csalás miatt folyik büntetőeljárás, a feleség pedig a közel 260 millió forintos kár megtérítése érdekében polgári jogi igényt terjesztett elő.

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, lottó, csalás, Ötöslottó, lottógyőztes,