Figyelem, már csak egy hétig fizethetsz ezzel a forintbankjeggyel: siess, mert kivonják!

Pénzcentrum2019. október 24. 12:58

Már csak egyetlen hétig lehet fizetni a régi papír 500-asokkal. Október 31. után ugyanis a boltok már csak az új 500 forintos bankókat fogják elfogadni. Érdemes tehát résen lenni, és időben kiszórnia az embernek a régi papírpénzeket, mert a lejárati idő után macerásabb lesz a pénze után menni az embernek.

Az MNB forintmegújítási programjának újabb mérföldköve érkezik el október utolsó hetében. A régi 500 forintos bankókkal ugyanis október 31-ig lehet fizetni, utána a boltok már nem fogják elfogadni. Október utolsó napján tehát lezárul egy korszak, és a régi 500-as végleg kivonul a forgalomból. A pénz cseréjéről éppen ezért érdemes minél hamarabb gondoskodni, október 31. után ugyanis már csak némi vesződség árán lehet majd beváltani a régi pénzeket. 

Ezzel együtt fontos tudni, hogy a bevonási határnapig, azaz 2019. október 31-ig be nem cserélt régi bankjegyek nem veszítik el értéküket, mert minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig díjmentesen beválthatók - azonos címletű - törvényes fizetőeszközre. A Magyar Nemzeti Bank egyébként korábban azt is közölte a régi 500-as lejáratával kapcsolatban, hogy a megújított 500 forintos bankjegyek a kibocsátásuk óta megfelelő ütemben terjedtek el a készpénzforgalomban. Ennek köszönhetően 2019. szeptember végéig az 500 forintos bankjegyeknek már több mint 60 százaléka újakra cserélődött.

Mindez azonban azt is jelenti, hogy még mindig temérdek régi 500-as lapul az embereknél.

Éppen ezért érdemes mindenkinek arra, hogy ha fizet, akkor lehetőleg minél hamarabb használja fel régi papír 500-asait, mert később sajnos az illetőnek magának kell utánamennie a kivont pénz beváltásának. Azt is fontos megjegyezni, hogy idén nem ez lesz az utolsó pénzjegybevonás Magyarországon. 

2019. 12. 31-én van ugyanis a régi 10 ezres bevonási határnapja, úgyhogy az újesztendő első napjától már a régi Mátyás királlyal sem lehet majd fizetni a boltokban. Úgyhogy akinek ebből a címletből is van felhalmozott tartaléka, az minél előbb szabaduljon meg tőle, vegyen jó kis karácsonyi ajándékokat belőle például. 

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, papírpénz, forgalom, forintbankjegy, régi 10 ezres, régi papírpénz, kivont bankjegyek,