Így ehetsz olcsón magyar top éttermekben: egy heted lesz rá októberben

Pénzcentrum2019. október 1. 19:32

Ősszel újra megrendezésre kerül az Országos Étterem Hét, aminek keretein belül rengeteg minőségi étteremben menüzhetnek az érdeklődök megfizethető áron. Mutatjuk a program részleteit és a résztvevő vendéglátóhelyeket is.

Idén ősszel, az évben másodjára rendezik meg az Országos Étterem Hét elnevezésű programsorozatot, aminek keretein belül a részt vevő éttermekben, külön erre a hétre elkészített menüsorokból lehet ebédelni vagy vacsorázni. A rendezvény október 7-13 között zajlik, és rengeteg hely vesz benne részt országszerte.

A vendégek minden esetben csak előre foglalás után étkezhetnek az éttermekben, foglalni pedig ezen a linken lehet. Ahogy a tavaszi esemény után most is három fogásos menük három kategóriában lesznek elérhetők, egységes árazással:

  • 3 900 forint (top),
  • 4 900 forint (prémium),
  • 5 900 forint (exkluzív).

A választék egyébként igen nagy lesz, ugyanis az eseményen 130 vendéglátóhely vesz részt, úgyhogy minden bizonnyal mindenki megtalálhatja a kedvére való helyet. Már csak azért is, mert sok prémium minőségű étteremben is lehet lakomázni, ahol kipróbálhatjuk az amúgy igen drága helyeket. A programban résztvevő éttermek teljes listája ezen a linken érhető el, lent a Budapest és környéki éttermeket mi is kilistáztuk:

  • A38 Hajó-étterem
  • aHely
  • Antré Étterem
  • Apacuka Kávéház Étterem
  • Aranyhal Vendéglő
  • Bazaar Eclectica
  • Bártfai Vendéglő
  • Bonnie Restro Comics
  • Buda Gourmet Bistro
  • Budai Gesztenyés (Budakeszi)
  • Budapest Bisztró
  • Café 57
  • Café Astoria Restaurant
  • Café Ponyvaregény
  • Cayman Étterem
  • Centrál Kávéház
  • Cezanne Restaurant
  • Ciao Mamma Ristorante
  • Columbus Hajó (Étterem & Pub)
  • Corso Étterem - InterContinental
  • CUPÁKOS
  • DNB Budapest - Marriott Hotel
  • Duna Garden Étterem és Hotel
  • Eiffel Bistro & Bar
  • Émile
  • Fióka Étterem
  • Flaska Borbár
  • Fortuna Szálloda és Étteremhajó
  • Frankó Kitchen
  • Fuji Japán Étterem
  • Fülemüle Étterem
  • Galopp Major (Gyál)
  • Garden79 - Hilton Garden Inn
  • Gellért Söröző & Brasserie
  • Gléda Vendéglő
  • Grey Goose Étterem & Bár
  • Gróf Teleki Kastély Étterem (Pomáz)
  • Hachapuri Grúz Étterem
  • Halászbástya Étterem
  • Havana Salsa Bar & Restaurant
  • Hegyvidéki Ízlelő Étterem
  • Hemingway Étterem
  • Il Pastaio Ristorante
  • Imázs Thai & Japán Étterem
  • Indigo indiai étterem (BUDA)
  • Indigo indiai étterem (PEST)
  • János Étterem - Hotel Charles
  • Japanika Sushi Bar
  • Jégkert Cafe
  • Kaltenberg Étterem és Sörház
  • KATA Laktóz- és Gluténmentes Étterem
  • Kánaán Bisztró
  • Kárpátia Étterem és Söröző
  • Krizia Étterem
  • La Perle Noire Restaurant and Lounge
  • La-Guna Étterem és Mori Sushi
  • Macesz Bistro
  • Manna Lounge & Étterem
  • Mátyás Pince Étterem
  • Meat on Fire
  • MészárSteak Kitchen
  • Mimama Konyhája
  • Na’Pasta Bar & Bistro - Iberostar Hotel
  • Nika Étterem
  • No.80 Lounge
  • Noor Libanoni Étterem
  • Old Negresco (Gyömrő)
  • Palace Restaurant - Novotel Bp. Centrum
  • Paris Budapest Restaurant & Bar
  • Pesti Disznó Bisztró
  • Planet Sushi (Allee)
  • Poirot Belga Söröző & Pub (Érd)
  • Pörc & Prézli
  • Premium Cafe és Étterem
  • Promontor Kertvendéglő
  • Ring Café & Burger Bar
  • Rókusfalvy Fogadó (Etyek)
  • Salaam Bombay indiai étterem
  • Senbazuru Bistro
  • Société Bistro
  • Solier Cafe (Gödöllő)
  • SonkaArcok bárkonyha
  • Spinoza Café
  • Spoon Cafe & Lounge
  • Sport Bisztró
  • Széchenyi Kertvendéglő
  • The Selection Bistro
  • Traktor Farmfood Restaurant
  • Trattoria Toscana
  • Vadrózsa Étterem
  • Via Luna Étterem és Kávéház
  • Vogue Boat Café & Restaurant
  • Yellow Bistro & Bar - Danubius Hotel Helia
  • Zeya Restaurant
  • Zsolnay Kávéház - Radisson Blu Béke Hotel
Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, étterem, programsorozat,