Ezért megy tönkre a legtöbb mobil: meglepő, mi áll a háttérben

Pénzcentrum2019. július 5. 20:02

Bár a kijelzőtörés a felhasználók egyik legnagyobb rémálma, mégis csak minden második magyar védi megfelelően a mobilja előlapját. A Kanadában és kilenc európai országban, köztük Magyarországon végzett felmérés azt vizsgálta, tulajdonosaik szerint milyen veszélyek fenyegetik a leginkább az okostelefonokat, és általában milyen okból viszik szervizbe készülékeiket. A kutatásból kiderült: annak ellenére, hogy gyakran előfordul, a képernyő törése esetén csak a felhasználók egynegyede javíttatja meg a mobilját. A lekérdezés eredményei alapján itthon leginkább a szolgáltatás ára tartja vissza a mobiltulajdonosokat attól, hogy szervizbe vigyék törött készüléküket.

A Huawei felmérése szerint a magyarok fele nem védi megfelelően az okostelefonja kijelzőjét, pedig minden harmadik felhasználónak legalább egyszer megrongálódott már derül ki a Huawei legújabb kutatásából. A gyártó tíz országban több mint háromezer fő részvételével végzett kutatást, amelynek fókuszában a leggyakoribb okostelefonos problémák, sérülések és a károsodásuk okozta félelmek álltak. A lekérdezésben több mint háromszáz magyar felhasználó vett részt. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók közel 80 százaléka elvárná a gyártóktól, hogy kevésbé sérülékeny készülékeket fejlesszenek.

Rettegünk, hogy már nem lehet a miénk

A válaszadók 69 százaléka saját bevallása szerint nehezen tudná elképzelni az életét okostelefonja nélkül. A megkérdezettek egyharmadának legnagyobb félelme, hogy elhagyja, vagy más ellopja tőle a készülékét. A kutatás eredményei alapján a magyarok 30 százaléka tart az okostelefonján olyan bizalmas adatokat, amelyeket nem szeretne, ha a készülék esetleges eltűnésekor illetéktelenekhez kerülnének.

Vennél egy új mobilt, számítógépet? Használd a Pénzcentrum személyi hitel kalkulátorát!

A felhasználók nem csak attól félnek, hogy ellopják mobiltelefonjukat: további 17 százalék jelentősen tart attól, hogy a készülékén tárolt adatok, fotók és üzenetek egy hiba folytán örökre eltűnnek. A harmadik legszámottevőbb veszélyként a felhasználók 16 százaléka az okostelefon elejtését nevezte meg, illetve az ebből eredő képernyő-sérüléseket.

Sok az akkumulátor- és kijelzőkárosodás

A gyártó kutatásában arra is rákérdezett, milyen meghibásodásokat tapasztalt a legtöbb okostelefon-tulajdonos az elmúlt két évben. Mind a nemzetközi, mind a magyar felhasználók esetében az akkumulátor problémás működése, töltése állt a hibalista elején, amelyet szorosan követett a telefonok kijelzőjének megsérülése. A harmadik leggyakoribb problémát a különböző hálózati fennakadások okozták a felhasználóknak, ezt megközelítőleg 27 százalékuk tapasztalta. A válaszadók ebben az esetben az internethez való csatlakozás nehézségét, illetve a hanghívások során előforduló kapcsolódási problémákat emelték ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Javítsam, ne javítsam?

A magyarok 75 százaléka még soha nem cseréltette ki telefonja előlapját annak ellenére, hogy 32 százalékuk már legalább egyszer betörte azt. A szervizektől való távolmaradás oka a hazai megkérdezettek válaszai alapján egyértelműen a pénztárcájukra fogható: a magyarok közel 92 százaléka úgy gondolja, hogy egy esetleges kijelzőcsere túlságosan drága, 41 százalék szerint pedig ennek a költségnek nem szabadna meghaladnia a piaci átlagárnak tartott 32 ezer forintot.

Bár ódzkodnak a javíttatástól, de sokan mégsem teszik meg a megfelelő lépéseket a készülékük védelméért. A magyarok negyede nem tartja semmilyen tokban a mobilját, illetve telefonja kijelzőjét csak a válaszadók alig fele védi fóliával, ezzel kitéve a készüléküket az esetleges sérüléseknek.

Ennél is kevesebben, mindössze a megkérdezettek 11 százaléka kötött valamilyen biztosítást az okostelefonja károsodása esetére. A válaszadók többsége általánosságban túl sérülékenynek ítélik meg a mobilkészülékeket, valamint kifejezetten hajlamosnak tartják azokat a különböző meghibásodásokra. Az okostelefon-tulajdonosok elsősorban a készülékek gyártóitól várják a megoldást: a résztvevők 78 százaléka összességében elvárná, hogy strapabíróbb készülékeket fejlesszenek számukra és adott esetben megkíméljék a felhasználókat az emberi mulasztásból és balesetekből adódó károk javítási költségeitől is.

Vennél egy új mobilt, számítógépet? Használd a Pénzcentrum személyi hitel kalkulátorát!

Címkék:
vásárlás, pénz, bevásárlás, mobil, elektronika,