Ilyen egyszerűen fosztják ki a számládat: lopják a jelszavad, ez a csalók új trükkje

Pénzcentrum2019. március 22. 15:03

A fogyasztók 46 százaléka aggódik a számítógépes bűnözés rohamos terjedése miatt, ugyanakkor a lakosság mindössze egyharmada védekezik megfelelően a veszélyek ellen. Magyarországon a fogyasztók nemzetközi összehasonlításban is le vannak maradva a kiberbiztonság terén.

A magyar, cseh, román, olasz, francia, spanyol, svájci, osztrák, illetve amerikai állapotokat feltérképező kutatásból kiderül, hogy bár átlagosan a válaszadók 31 százaléka érzi úgy, hogy ki van téve számítógépes támadásoknak, nem sokat tesz saját digitális védelme érdekében - derül ki az Europ Assistance kilenc ország, többek között a magyarországi helyzetet is vizsgáló felméréséből. A számítógépes vírusok okozta cyber-kockázatok viszonylag közismertek, a számítógép-használók 88 százaléka rendelkezik vírusirtó programmal, ugyanakkor a tabletet használók körében ez az arány csak 52, az okostelefont használók körében pedig csupán 50 százalékos. A kutatás rávilágít arra, hogy az adatlopásokkal és az adathalászattal kapcsolatos veszélyek jóval kevésbé közismertek a felhasználók körében.

A kutatás súlyos biztonsági problémákra is ráirányítja a figyelmet. Azoknak az aránya, akik megfelelő gyakorisággal módosítják a belépési jelszavakat, illetve digitális hitelesítő adataikat, az USA-ban és Dél-Európában 30 százalék fölött van, ugyanakkor a többi vizsgált országban, pl. Magyarországon, Csehországban vagy Romániában a biztonsági okokból, megfelelő időközönként új belépési jelszót váltók száma nem éri el a 20 százalékot sem.

A védelemmel kapcsolatos tudatosság ennek ellenére lassan növekszik, és ez Magyarországra is igaz. Ehhez hozzájárulnak azok a nyilvánosságra került visszaélések, amelyekre az elmúlt hetekben több példa is akadt Magyarországon. Egy számlatulajdonos az egyik hazai nagybanknál vezetett számlájáról emeltek le -hatszor egymás után - 50-50 dollárnyi összeget, illetve ugyancsak a közelmúltban került nyilvánosságra, hogy a bíróság pénzbüntetésre ítélt egy budapesti férfit, aki a károsult számlatulajdonos adatait megszerezve, webáruházakban költött el jogosulatlanul több mint 200 ezer forintot.

Egyre komolyabb veszélyt jelentenek a virtuális térben elkövetett visszaélések, és mint az Europ Assistance nagy nemzetközi kutatásából is kiderült, a válaszadók szerint a gyerekek és az idősek fokozottan ki vannak téve ezeknek a kockázatoknak.

- jelentette ki Kalmár László, az Europ Assistance Magyarországért is felelős régiós vezetője.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Amit érdemes megszívlelni:

  • Célszerű különböző oldalakon különböző jelszavakat használni
  • A jelszó legyen legalább 8-10 karakterből álló, s egyaránt tartalmazzon kis- és nagybetűket
  • A jelszavakat érdemes kéthavonta újra cserélni
  • A Facebook-oldalon javasolt a biztonságos bejelentkezést alkalmazni, amellyel nyomon követhető, hogy milyen eszközökről lépnek be a Facebook-fiókba
  • Új telefonról vagy számítógépről történő belépéskor kérhető kétfaktoros bejelentkezés a Facebook-fiókba, amikor a rendszer kiegészítő védelemként felajánlja, hogy hitelesítő kódot küld a profil-tulajdonos által megadott telefonszámra

Címkék:
vásárlás, csalás, bankkártya, internet, bank, vírus, mobil, hekkerek, kiberbiztonság,