Döbbenetes jelentés: magyarok százezrei mérgezik magukat nap mint nap

hvg.hu2019. február 26. 10:32

Több százezer magyar néz a pohár fenekére naponta, rengetegen egy hetet sem bírnának alkohol nélkül, ráadásul az is kiderült minél iskolázottabb valaki, annál többet iszik - írja az Európai Bizottság kutatása alapján a hvg.hu

17 uniós országban végzett felmérést az alkoholfogyasztási szokásokról az Európai Bizottság, e szerint a megkérdezettek 42 százaléka állította azt, hogy minden héten iszik. Ha a férfiakat nézzük, még elkeserítőbb az arány, 57 százalékuk néz hetente a pohár fenekére, szemben a nők 29 százalékával. 

Magyarországon az emberek 30 százaléka nyilatkozta azt, hogy nem bír ki egy hetet alkohol nélkül.

A kutatás kitért arra is, hogy kik azok, akik naponta isznak, eszerint az európai férfiak 7 százaléka, a nőknek pedig 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy minden nap a pohár fenekére néz. Magyarország ilyen szempontból átlagosnak számít, hiszen a felmérés szerint nálunk a 18 év felettiek négy százaléka iszik naponta. Ez a portál számításai szerint kb. 200 ezer embert érint.

A tanulmány ezen felül megállapította azt is, hogy nem feltétlenül igaz az, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségűek többet isznak, sőt bizonyos csoportokban minél magasabb valakinek a társadalmi státusza, annál gyakrabban fogyaszt alkoholt. Ilyen például a heti ivás: míg erről a szegényebb társadalmi rétegek 37 százaléka számolt be, a középosztály tagjainak 42 százaléka fogyaszt alkoholt hetente, ugyanez az arány pedig 47 százalékra ugrik, ha a felsőbb osztályokat vizsgáljuk.

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, alkohol, európai bizottság, felmérés, kutatás, statisztika, részeg, alkoholizmus, pia,