Ezeket az autókat lopják most a legtöbbet itthon: itt a számok mögötti valóság

Pénzcentrum2019. január 8. 05:35

A Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) néhány napja közzétette 2018-ra vonatkozó autólopási statisztikáit. Ebből kiderült, mely típusú szémélygépkocsit lovasították meg legtöbbször tavaly. Mi azonban most a számok alapján annak jártunk utána, mely márkájú autók tulajdonosai aggódhatnak leginkább attól, hogy egy nap meglovasítják járgányukat.

Bár az ORFK hivatalos, 2018-ra vonatkozó autólopási statisztikái még nem elérhetők, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) közzétette a náluk rögzített autólopások számát. És bár ezek kisebbek merítést jelentenek, mint a rendőrségé, mégis évről évre meglehetősen rímelnek rá - jegyzi meg az adatokat feldolgozó vezess.hu. 

Ennek bizony lába kélt

A NAKE adatai szerint Volkswagenből loptak tavaly a legtöbbet, ebből a márkából 33 bejelentés érkezett hozzájuk. Második helyen a Fordok végeztek 27 lopásszámmal, míg a harmadik helyen holtversenyben a Skoda és a Toyota zárt 13-13 lopással.

Loading...

A legkevesebb bejelentett autólopást a Smart - Citroen - Mercedes tulajdonosok szenvedték el 3-3-3 darabbal. Összesen tehát a NAKE-hez 160 lopást jelentettek be 2018-ban. De mi rejtőzik ezek mögött a számok mögött, mely tulajnak van a leginkább félnivalója?

Az arányok vizén

A NAKE adatai alapján kiválasztottuk a 2018-ban 10 legtöbbet lopott autómárkákat, és megnéztük, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján mennyi furikázik ezekből az utakon.

Loading...

A statisztikából kiviláglik, egyes helyeken meglehetős átfedés van a forgalomban lévő kocsik és a meglovasítottak száma között. A top négy forgalomban lévő autóból ugyanis kettő (Volksvagen, Ford) a leginkább lopott márka is egyben. Ezzel szemben az is jól látszik, hogy bár a BMW a lopott autók között a harmadik legtöbbet meglovasított, addig ebből a márkából az utakon meglehetősen kevés furikázik. Éppen ezért kíváncsiak lettünk arra, arányaiban melyik is a tolvajok kedvenc autója. 

Loading...

A számításokból jól látszik, hogyha 1 000 gépkocsira vetítjük a lopások számát, akkor messze a BMW tulajdonosok retteghetnek a legjobban, hogy meglovasítják járgányukat, őket követik a Volkswagen, illetve a Ford tulajok. Mindebből az is következik, hogy pusztán a személyautók mennyiségéből nem következik egyenesen, hogy amiből a legtöbb van, azt is lopják a legtöbbet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Sőt, ha megnézzük, a magyar utakon messze Suzukiból, illetve Opelből fut a legtöbb, mégis a - NAKE adatatiból számolva - ezer ilyen típusú autóra jut a legkevesebb számú bejelentett lopás. Ettől függetlenül a két statisztika között átfedések is megfigyelhetők: a hazai utakon legtöbbet előforduló hardmadik és negyedik autómárkára - számításaink szerint - arányaiban a második, illetve harmadik legtöbb eltulajdonított autó jutott.

A szakértők szerint ez a kettőség azzal magyarázható, hogy az eltulajdonított autók mennyisége sokkal inkább van pariban a külföldről behozott autók mennyiségével, semmint a teljes gépjármű állomány összetételéve. És bizony 2018-ban Volkswagenből és Fordból áramlott be a legtöbb az országba. A sokszor kivénhedt, öreg autókhoz pedig a gyakori meghibásodás miatt szükség van alkatrészre. Ezt pedig a tolvajok is jól tudják.

Loading...

Nincs ellophatatlan autó

A számokat és a tendenciákat ismerve nem árt résen lenni, és az autótulajdonosoknak mindent elkövetniük azért, hogy ne essenek a tolvajok áldozatául. Ez persze nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen.

Tapasztalataink szerint nincs ellophatatlan gépjármű, azonban a tulajdonosoknak érdemes mindent megtenni tulajdonuk védelme érdekében

- hívta fel a figyelmet az ORFK, ami több potenciális védekezési lehetőséget is megosztott a Pénzcentrummal:

  • Hatásos megelőzési módszer lehet, hogy a gyári riasztón kívül, egyéni védelmi rendszert építtetnek az autóba. A korszerű mechanikai eszközök közül a különféle kormány-, pedál- és sebességváltó zárak alkalmazásával nagyfokú védettség érhető el.
  • A lopási szándék megelőzésére szolgál a gépkocsi ablaküvegeinek szélébe (mechanikai eljárással) begravírozott, kicsinyített méretű rendszám és alvázszám, amely bizonyító erejű azonosító jelzésként szolgál. Az úgynevezett mikropontos, másodlagos jelölés hatásos megelőzési módszer, amely egyre több országban elérhető.
  • A XXI. század technikai vívmányai közül a műholdas navigációs rendszerek használata is megnehezíti az elkövetők dolgát.
  • Javasoljuk az autótulajdonosoknak, hogy mindig zárják be az ajtókat, húzzák fel az ablakokat, vegyék ki az indítókulcsot, valamint kapcsolják be a riasztót. Kiszállás után mindig ellenőrizzék a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó működésbe lépését.

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, lopás, autólopás, gépjármű, autónepper,