Újság, magazin, egészségügyi papír: mind drágább lehet 2019-ben

Pénzcentrum2018. november 30. 09:00

Soha nem került olyan sokba a papír, mint amennyibe 2019-ben fog. Az iparág árai korábban hol le-, hol meg felmentek, most egyértelmű az irány. És ez bizony azt jelenti, hogy a nyomdaipari termékek, a háztartásokban felhasznált papír, és a csomagolópapír is drágább lehet - írja a Népszava.

Jelentősen emelkednek a papírárak, s ennek nyomán a nyomdaipari termékek is drágábbak lesznek. A lap szakmai körökből megtudta, az idén egyszer már végrehajtott - a termékfajtáktól függően - átlagosan 5-7 százalékos áremelést még 2018-ban ugyanilyen mértékű drágulás követi. De ez a folyamat ezzel még nem ér véget, mert 

jövőre ismét átlagosan 5-8 százalékkal növeli árait az ágazat,

és a felhasználók - a nyomdaipar mellett a háztartások (egészségügyi papírok) és a csomagolóipar - csak reménykedhetnek abban, hogy ezzel az áremelési folyamat véget ér, ami korántsem bizonyos.

A papírkereskedők ugyanis úgy látják, hogy a drágulás még 2-3 évig is eltarthat. A lap azt is írja, hogy az ideit meghaladó emelésre évek óta nem volt példa, továbbá, hogy 2019-ben várhatóan történelmi csúcsra kúszik fel a papír ára.


Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, drágulás, magazin, újság,