Meglépte az Aldi: óriásit változott a borkínálat

Pénzcentrum2018. szeptember 13. 19:30

Tavasztól változott az egyik nagy diszkontlánc borstratégiája, így egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a magyar borok. A cél, hogy a vásárlók minél több magyar pincészetet ismerjenek meg.

2018 tavaszától megújuló borbeszerzési stratégia jellemzi az ALDI Magyarországot, amelynek fókuszában egyrészt a legismertebb és a vásárlók által legkeresettebb magyar borászatok termékei állnak. Az áruház polcain egyre több az exkluzív, neves termelők által, kizárólag az áruházlánc számára palackozott bor. A borok esetében is érvényesül a diszkont filozófia egyik alappillére, vagyis a magas minőségű termékek kínálata folyamatosan alacsony áron - írja közleményében a vállalat.

A vállalat célja, hogy az új borstratégia révén a vásárlók az diszkont borkínálatát is a folyamatosan magas minőséggel azonosítsák, valamint, hogy a vásárlók minél több magyar borászatot ismerjenek meg. Az áruházlánc borkínálatában a legolcsóbb palack 379 forintba, míg a legdrágább 1 499 forintba kerül az állandó termékek közül. Az áruház lánc közölte, hogy a vásárlók egyértelműen jól fogadták a magyar borok bővülő kínálatát. 

A nyár során jelent meg például a Kristinus Pincészet kimondottan az ALDI-nak készített, Sauvignon Blanc és Chardonnay alapú házasítása, amelynek címkéjén a Balaton az áruházlánc jellegzetes színeiben játszik. Szintén az ALDI-nál elérhető a Vylyan Pincészet Syrah-Cabernet Franc házasítása, a Laposa Pincészet Prizma fehérbora, illetve a Lajvér Borászat Aura névre keresztelt fehér cuvée-je, amelyek mindegyike hatalmas sikert aratott a vásárlók körében. Bár nyáron alapvetően a rozék és a könnyű fehérek népszerűek, az áruházakban a könnyedebb, grill ételekhez jól passzoló könnyű vörösborok iránti kereslet is nagy volt. Az ALDI állandó borkínálatának 39%-a fehér, 15%-a rozé, 47%-a vörösbor.

Új tételek az őszi kínálatban

Az őszi szezonban az ALDI tovább szélesíti majd a borkínálatot, különböző borvidékekről az ismert és széles körben kedvelt borászatoktól újabb kiváló tételek várhatóak. Az áruházlánc továbbra is törekszik arra, hogy lehetőleg közvetlenül a pincészettől vásároljon, így biztosítva és megalapozva a magyar termelőkkel történő hosszú távú együttműködést, a fogyasztóknak pedig a megfelelő ár-érték arányt. Nyugat-Európában már egyértelműen tapasztalható trend, hogy egy pincészet kimondottan egy áruházlánc számára palackoz bizonyos tételeket, biztosítva a megadott fajtaösszetételre a kizárólagosságot. Magyarországon mind a borászatok, mind pedig az áruházláncok kezdik felismerni az ilyen együttműködésekben rejlő kölcsönös előnyöket és presztízst.

Címkék:
vásárlás, bor, aldi, diszkont, áruház, stratégia,