Magyar vásárlók százezreinek élete lett könnyebb: ez jön a kártya után

Pénzcentrum2018. július 2. 11:01

Az okostelefon épp úgy alapvető kellékké vált a legtöbb ember életében, mint a kulcscsomó vagy a pénztárca. Nem véletlen, hogy a szolgáltatók minél több funkciót igyekeznek belesűríteni a készülékekbe, amelyeket többek között netbankolásra vagy parkolás fizetésére is sok magyar használ. Most már a bankkártyát is elmenthetjük a telefonunkba, aminek köszönhetően minden eddiginél egyszerűbbé és gyorsabbá vált például vonatjegyet vásárolni, vagy kifizetni egy korsó sört egy fesztiválon.

Az emberek nagy része már rövidebb időre sem tud meglenni az okostelefonja nélkül, amit nemcsak beszélgetésre és facebookozásra használ: kiváltja a térképet, a fényképezőgépet, a stopperórát és az újságot, ha pedig speciális applikációkat is letöltünk, akkor még sok mást is. A pénzügyek jelentős részét mobilról is lehet kezelni: az online bankolás mellett például költségvetés-kezelő appok széles választéka érhető el. Iparági szakértők szerint a következő 5-10 évben már a bankkártya-használat is jelentősen visszaszorulhat az okostelefonok javára, az ehhez vezető út pedig az egyérintéses mobilfizetés.

Feltörekvőben van Magyarországon az érintéses fizetés

A GKI tavaly felmérést készített a magyarok bankkártya-használati szokásairól, amiből az derült ki, hogy feltörekvőben van az érintéses fizetés.

  • A kártyatulajdonosok fele használja az érintéses fizetés funkciót, 13%-nak van lehetősége, de nem él vele, több mint egyharmaduk kártyája nem képes erre, míg 3% nem tudja, hogy mi is az pontosan. Vagyis, az érintéses fizetésre alkalmas bankkártya-tulajdonosok 79%-a használja is ezt a funkciót.
  • Az életkor növekedésével egyre kevésbé használja a lakosság az érintéses fizetést: míg a 30 év alattiak 59%-a él a lehetőséggel, addig ez az 50 év felettieknél csupán 32%.
  • A funkció nyújtotta előnyökkel legkevésbé a legfeljebb 8 osztályt végzettek élnek (67%), és ahogy nő az iskolai végzettség, úgy nő az erre való nyitottság: az egyetemi diplomával rendelkezők 89%-a használja az érintéses fizetést.
Az okostelefonok terjedése, az azzal járó életmódbeli változások és a mobilkereskedelem szerepének növekedése mind erősítik az igényt a gyors és könnyű tranzakciókra, és ez lehet az egyérintéses mobilfizetés elterjedéséhez szükséges legfontosabb tényező.

Utóbbi azt jelenti, hogy amikor a felhasználó fizetni szeretne, nem kell mást tennie, mint feloldania a telefonját, odaérinteni a terminálhoz, és biztonságosan fizethet vele. Hazánkban 1,2 millió okostelefon rendelkezik az érintéses fizetéshez szükséges NFC-technológiával, amely a megfizethető, középkategóriás okostelefonban is elérhető, így egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy ilyet szerezzenek be. Ennek a mindennapossá válására még valószínűleg várni kell néhány évet, de mindenképp ebbe az irányba mutat, hogy a kereskedők egyre nagyobb arányban szerelkeznek fel olyan technológiával, amely a mobilos fizetést is lehetővé teszi.

5 tipp az idei nyárra

Mutatunk 5 tipikusan nyári helyzetet, amelyeket megkönnyít az OTP Mobil mobilfizetési funkcióval is ellátott Simple alkalmazása: elfelejthetjük a jegynyomtatást és a sorban állást, és sok esetben (koncertek, fesztiválok) kedvezményeket is kaphatunk.


1) Budapest Park
2017 tavaszán gyakorlatilag az okostelefonokba "költözött" a Budapest Park nevű nyári szórakozóhely, ugyanis mobilról is megvehetjük a koncertjegyeket. Számos exkluzív ajánlat is elérhető, vannak például olyan koncertek, ahova az alkalmazáson keresztül vásárolt jegyekkel sorban állás nélkül juthatunk be, külön bejáraton.

2) A legnagyobb hazai fesztiválok
A fizetési szokások változása a fesztiválokat is elérte: a készpénzt már néhány éve kitessékelték a legnagyobb rendezvényekről, az új trendeknek megfelelően pedig már a mobiltelefonnal is megvehetjük a jegyet. Például olyan fesztiválok elővételes jegyeit szerezhetjük be így, mint a Sziget, a VOLT, a Balaton Sound, a STRAND Fesztivál és a B.my.Lake.

3) Parkolás
Az applikáción keresztül kifizethetjük a közterületi parkolást, és ezzel megúszhatjuk a kotorászást az apró után, vagy parkolóautomata után hosszas keresgélést. Ráadásul a futó parkolásunkat is nyomon követhetjük, és bármikor leállíthatjuk.

4) Mozijegy
A mozijegyek beszerzése is lehetséges a szolgáltatáson keresztül - a Cinema City kínálata saját név alatt található és egész Európában kizárólag az appon keresztül lehet jegyet vásárolni a mozihálózat aktuális vetítéseire a weboldaluk mellett. Az online jegyvásárláshoz hasonlóan megkönnyíti az ülőhelyválasztást az áttekinthető teremkép, és elkerülhető a sorban állás a jegypénztárnál. További előny, hogy egyszerűen, gyorsan és bárhol kereshető a moziműsor.

5) Autópálya-matrica
Vásárolhatunk autópálya-matricát is a mobillal, nem kell hozzá sem benzinkút, sem extra időráfordítás, ki sem kell szállni a kocsiból. Ráadásul a megvásárolt autópálya-matrica az alkalmazásban bármikor elérhető, így az érvényességi idejét is könnyedén nyomon követhetjük.

Így költözik a bankkártya a telefonba

Hazánkban jelenleg öt banknál érhető el az egyérintéses mobilfizetés: az OTP Banknál, a Gránit Banknál, az MKB-nál, a K&H-nál, illetve a Budapest Bank-nál. A legfontosabb különbség, hogy az OTP Bank megoldásánál tavaly szeptember óta nemcsak a bank saját ügyfelei vehetik igénybe a szolgáltatást, hanem banktól és mobilszolgáltatótól függetlenül bárkinek elérhető a Simple alkalmazáson keresztül.

További lehetőség a bankkártya elmentése, aminek köszönhetően a alkalmazás felhasználói számára még egyszerűbbé válik a fizetési folyamat. Ehhez annyi a teendő, hogy létrehozunk egy Simple fiókot, vagy ha ezt már korábban megtettük, akkor csak belépünk abba, hozzáadunk legalább egy bankkártyát a profilunkhoz, és a továbbiakban az elmentett bankkártyával vásárolunk.

Ennek számos előnye van:

  • gyorsan és kényelmesen, akár egy gombnyomással elintézhető a fizetés;
  • nem kell minden vásárláskor elővenni a bankkártyát és megadni az adatait;
  • a mentett kártyát akár érintéses fizetésre is használhatjuk a hagyományos (nem online) üzletekben;
  • a Simple alkalmazásban és több mint 4000 olyan webshopban tudunk egyszerűen fizetni, amely a SimplePay online fizetési megoldást használja;
  • a kártyaadatokat biztonságban tudhatjuk, mert nemzetközi szabványoknak megfelelő biztonsággal tárolják és kezelik azokat.

A fenti szempontok minden vásárlónak kedvezőek, de van néhány különösen vonzó, például aki gyakran vásárol online, tudja, mennyire macerás minden alkalommal újra és újra megadni a bankkártya-adatokat a fizetésnél. Valószínűleg vásárlók százezreinek élete lett könnyebb azzal, hogy nemrég a MÁV-START-nál is elérhetővé vált a mentett bankkártyával történő fizetés, vagyis itt is elfelejthetjük a bankkártyaadatok ismételt megadását a vásárlásnál. A MÁV online felületén a vonatjegy vásárlás végén ki kell választani a "Simple fiókban mentett bankkártyával fizetek" opciót, belépni a fiókba (amelyet az alkalmazásban is használunk), és kiválasztani a fiókban elmentett kártyát a fizetéshez.

Címkék:
vásárlás, okostelefon, mobilfizetés, otp, simple, balaton sound jegyek, mobil parkolás,