Az esetek háromnegyedében már ilyen kártyákkal fizetünk

Világgazdaság2018. március 8. 09:00

A tavalyi III. negyedév végén a 9 milliónál is több forgalomban lévő hazai bankkártya csaknem 70 százaléka képes volt az érintőkártyás fizetésre - írja a Világgazdaság.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint a tavalyi III. negyedév végén a forgalomban lévő bankkártyák csaknem 70 százaléka képes volt az érintőkártyás fizetésre. Az ezzel a funkcióval rendelkező kártyák aránya 10 százalékkal emelkedett 1 év alatt.

A kártyás fizetést biztosító POS-termináloknak ugyanakkor már több mint 80 százaléka volt képes az érintőkártyás tranzakciók lebonyolítására. Az emelkedés itt is jelentős, hiszen ez az adat 2016 szeptemberének végén még csak 73,5 százalék volt.

Túlsúlyba kerültek az érintőkártyás fizetések a tranzakciók értékének terén is: tavaly a nyári negyedévben a hazai bankkártyákkal lebonyolított 981,15 milliárd forintos forgalom 62,9 százalékát érintéses fizetéssel bonyolították.

A tranzakciók száma tekintetében még nagyobb, csaknem 75 százalékos az érintőkártyás fizetések aránya. A fejlődés gyorsaságát jól érzékelteti, hogy 2014 III. negyedévében még csak a fizetések alig több, mint 15 százalékánál használták az érintőkártyás funkciót.

Címkék:
vásárlás, mnb, fizetés, bankkártya, érintőkártya, plasztik,