Eladó nélküli boltok nyithatnak Magyarországon: már tesztelik a koncepciót

Pénzcentrum2018. február 25. 11:30

Eladó nélküli boltot nyitott egy elektronikai cég Csehországban és jövőre tervezik a magyarországi piacra lépést. Éjjel-nappali nyitvatartás, alacsony üzemeltetési költségek. Ez lenne a jövő?

Eladó nélküli boltot nyitott még januárban a cseh fővárosban az Alza, mely cégtől az interneten a magyar vásárlók is rendelhetnek termékeket. A boltban egy képernyőn lehet kiválasztani, hogy milyen terméket szeretnénk vásárolni, majd azt kártyával vagy az interneten tudjuk kifizetni, ekkor pedig belphetünk egy másik helységbe, ahol egy szekrényből átvehetjük a terméket.

A bolt éjjel-nappal nyitva van, üzemeltetési költsége pedig fele egy emberek által működtetett üzletének. A Magyar Nemzetnek a cég bővítési és létesítményigazgatója elmondta, hogy terveznek ilyen üzleteket nyitni hazáknban is, de még nem azonnal.

Egyelőre mi is csak fejlesztjük és teszteljük a koncepciót. Idén még két-három további boltot nyitunk Csehországban, és reméljük, hogy jövőre ugyanezt a koncepciót kínáljuk a magyar ügyfeleknek is

- mondta el Jan Moudrík.

A bolt belső tere így néz ki:

Címkék:
vásárlás, bolt, media markt, költség, elektronika, alza,