Ezért utálják a boltban, ha kártyával fizetsz kis összeget

24.hu2018. február 12. 09:37

Üzleti titokra és a változó költségekre hivatkozva egyik bank sem mondta meg pontosan a 24.hu-nak, hogy mennyit vonnak le a krereskedőktől, amikor kártyával fizetünk, az viszont a lap cikke szerint nem igaz, hogy túl nagy késéssel utalnák át a pénzintézetek a kártyás vásárlásaink után járó pénzt a boltosoknak.

Két információt próbált kideríteni a 24.hu a kártyás fizetéssel kapcsolatban. Az egyik, hogy mennyi pénzt vonnak le a vásárlásaink után a kereskedőtkől, a másik pedig, hogy mikor küldik el a boltosoknak a pénzünket.

Az első kérdésre nem kaptak egyértelmű választ, bár az OTP azt írta, hogy náluk nem szerepel fix díj a szerződésekben, így tulajdonképpen (arányaiban) teljesen mindegy egy kereskedőnek, hogy kisebb vagy nagyobb összeget fizetünk ki kártyával. Az Unicreditnél azt válaszolták a lapnak, hogy jellemzően náluk is forgalomarányos a POS-terminálok üzemeltetési költsége, a CIB pedig úgy tájékoztatta a lapot, hogy különböző kedvezményekkel támogatják a kisebb összegű vásárlásokat bonyolító kereskedői kört.

Az viszont, hogy a boltok későn jutnának hozzá a pénzükhüz, a 24.hu által közölt banki válaszok alapján nem tűnik valósnak, ugyanis mindhárom banknál ez jellemzően három napon belül megtörténik.

Címkék:
vásárlás, készpénz, bolt, bank, pos, kártya, kereskedő,