Súlyos betegség szedi áldozatait: tönkre mehet az életed, ha nem vigyázol

Pénzcentrum2018. február 3. 12:55

"Akár 50 százalék kedvezmény!", "Újabb árak, akár - 70 százalék" - nehéz megállni, hogy ne engedjünk a csábításnak, hiszen a január és a február a leárazások időszaka. Sokan eszüket veszve vásárolnak, és hagynak tízezreket az üzletekben olyan dolgokért, amire valójában nincs is szükségük. Mutatjuk, hogyan védekezhetsz a boltok trükkjei ellen és hogyan állj ellent a kísértésnek.

Egy friss tanulmány szerinta fejlődő országok felnőtt lakosságának mintegy 5 százaléka számít kényszeres vásárlónak. A nők körében gyakoribb ez a fajta függőség, ráadásul különösen jellemző azok körében, akiknek alacsony a keresete.

A vásárlási kényszer nem ugyanaz, mint az impulzusvásárlás - írja a Daily Mail Peter Schofield, a Sheffield Hallam Egyetem kutatójának tanulmányára hivatkozva. Utóbbiakra ugyanis az a jellemző, hogy a bevásárlás közben megkívánnak valamit és bedobják a kosárba. Ez is megdobja persze a vásárlás végösszegét persze, de itt a fő motiváció a kedvezményes ár, az egyet fizet kettőt kap akció, vagy csupán az, hogy éhesen indulunk a heti/havi nagybevásárlásra és egy tábla csoki vagy egy zacskó chips teljesen a hatalmába kerít.

A vásárlási kényszer viszont más. Az rohamokban tör az emberre, és olyankor sokan gyakorlatilag ész nélkül vásárolnak, és ez odáig fajul, hogy sokan akár komoly adósságba is verik magukat. Ez esetben teljes kontrollvesztés a jellemző, nem az akció, nem a kedvezményes ár vagy a különleges termék a motiváció, hanem maga a pénzköltés, és hogy minél több új dologra szert tegyünk. Sokakra akkor tör rá ez a roham, ha valamiért rosszul érzik magukat: rossz passzban vannak, levertek, magányosak, és vásárláskor jelentősen jobban érzik magukat, ám a roham elmúltával általában csak még levertebbek lesznek.

Peter Schofield és kollégája, Agata Maccarrone-Eaglen kérdőíves kutatást végzett az Egyesült Királyságban, Kínában, Spanyolországban és Csehországban. Az eredmények alapján a vásárlási kényszer gyakoribb az Egyesült Királyságban, mint a többi vizsgált országban. Különösen a fiatal nőket érinti. Megjegyzik, annak, hogy a vásárlási kényszer egyre elterjedtebb, összefügghet azzal, hogy ma már könnyű hitelkártyához és szemyéli kölcsönökhöz jutni, ez pedig súlyosbítja a helyzetet. megjegyzik, komolyan kell venni a dolgot, hiszen a vásárlási kényszer is az olyan impulzus-kontrol betegségek közé tartozik, mint amilyen például az alkoholizmus vagy a szerencsejáték: az érintett élete darabokra hullhat, eladósodhat, a személyes kapcsolatai megromolhatnak a függés miatt.

Hogyan védekezhetünk a vásárlási kényszer ellen?

Ha valaki alkoholista vagy szerencsejáték-függő, idővel van lehetősége segítséget kérni. A vásárlási kényszer viszont kicsit más, nehéz felismerni, hiszen különböző fokozatai vannak, nem mindenki költi el a fizetését egy-egy roham alkalmával, csak túlköltekezik, de vannak árnyalatai a dolognak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Figyelmeztető tünet lehet, ha valamelyik szerettünk túl sok időt tölt vásárolgatással, és ha felhozzuk neki a témát, elkezd titkolózni, esetleg el is rejti a vásárolt tárgyakat, hogy ne legyen vita otthon. Ha azt látjuk, hogy valaki, aki közel áll hozzánk, nagyon levert, rossz kedvű, de a vásárlás hatására vidám, felszabadult lesz. Ha úgy érezzük, hogy valaki az ismerőseink közül érintett, érdemes szakember segítségét kérni.

Meg lehet előzni a bajt?

Ha a szülők a gyerekeikkel sokat beszélgetnek a stressz kezelésének, levezetésének módjairól, az segíthet. Ahogy az is, ha korán elkezdik pénzügyi tudatosságra nevelni a gyereket. A legfontosabb, hogy megtanulják a gyerekek értékelni, beosztani és félretenni a pénzt. A zsebpénz például nagyon jó eszköz, és ha mégis túlkölköltekezne, ami nagy eséllyel előfordul, nem kerül valós anyagi veszélybe, de tanul a dologból.

A felnőttek úgy előzhetik meg a bajt, ha nagyon tudatosan kezelik a pénzügyeiket: kiadási naplót vezetnek, amibe minden költségüket feljegyeznek, bevásárló listát írnak, és tartják is magukat ahhoz. Ne dőljünk be az üzletek csábító ajánlatainak, ne engedjünk az egyet fizet, kettőt kap kísértésének!  Ha levertek, vagy rossz kedvűek vagyunk, inkább kerüljük el a bevásárlóközpontokat, halasszuk el az aznapra tervezett bevásárlást és menjünk el sportolni: a futás vagy egy otthoni jóga vagy pilates nem kerül semmibe. A közeli edzőterem is jó választás lehet, a belépőárak között persze óriási különbségek lehetnek, de Budapesten van olyan fitness terem, ahol már 1000 forintért válthatunk napijegyet.

Címkék:
vásárlás, leárazás, impulzusvásárlás, szerencsejáték függőség,