Ez a magyar boltok nagy trükkje: így húznak le vásárláskor

Veres Dóra2017. november 23. 05:32

A magyar vásárlók rendkívül árérzékenyek, és szeretik azt érezni a vásárlásaik után, hogy jól jártak. Ezzel a cégek is tisztában vannak, ezért különféle hűségprogramokkal, pontgyűjtő akciókkal várják a vevőket. De vajon mit kapnak a hűségért cserébe a fogyasztók? És mit nyernek mindezzel az üzletek?


Magyarországon a fogyasztók 46 százaléka vásárol olyan üzletben, amely hűségprogramot kínál lojális vevőinek - derült ki a Nielsen tavaly novemberi kutatásából. A magyar fogyasztók hűségesebbek, mint az európai átlag, tízből nyolcan lojálisak ahhoz az üzlethez, ahol vásárolni szoktak.

Azt pedig, hogy hol költik el legszívesebben a pénzt, nagyban befolyásolja, hogyan jutalmazza hűségüket az adott üzletlánc. Az árengedmény vagy a különféle ajándékba kapott termékek sokat nyomnak a latba. De vajon megéri a vevőknek gyűjtögetni a pontokat? És mit nyernek mindezzel az üzletek?

Berényi Konrád marketingszakértő szerint a pontgyűjtő akciók és különféle hűségprogramok egyaránt kedveznek a vevőknek és az üzletláncoknak is. "Ez egy win-win szituáció" - mondta a szakértő. Szerinte több területen is segíthet egy pontgyűjtő rendszer. Egyrészt hűségesebbé teheti a vevőket, hiszen ha már van kártya, sokan szívesebben térnek vissza az azt kibocsátó üzletbe, hiszen a vásárlások után valamennyit visszakapnak a költéseikből. Másrészt bizonyos szinten terelni is tudják így a vevőket: a kártyatulajdonosok egyes termékeket például olcsóbban vásárolhatnak meg, vagy egyes termékek vásárlása esetén több pontot írnak jóvá számukra. E mellett egy-egy ilyen akció arra is jó lehet, hogy felvegyék a versenyt a konkurenciával.

A magyar vásárlók többsége megörül az ilyen lehetőségeknek és ki is használják azt. Ténylegesen nem számolják végig, az elköltött forintok után hány pontot kapnak, amit aztán majd levásárolhatnak

 - mondta Berényi, hozzátéve, a készpénz-visszajuttatás mértéke cégenként, szolgáltatásonként jócskán eltérő, ám jellemzően az elköltött összeg kevesebb, mint egy százaléka. Ez azonban nem számít, a lényeg, hogy a vásárlók úgy érezzék, kapnak valamit. Ráadásul a különféle akciókkal becsalogatott vevők általában végül többet is költenek, mint amennyit eredetileg terveztek. Igaz, ez leginkább a különböző kuponos akcióknál figyelhető meg.

Ugyanakkor, míg Hollandiában például tudatosan gyűjtik a pontokat és olyasmire vásárolják le azokat, amire alapvetően szükségük is van, addig a magyaroknál ez nincs meg. Tehát könnyen előfordulhat, hogy csak mert bizonyos pont összegyűjtése után néhány ezer forinttal olcsóbban vásárolhatnak meg egy ágynemű-szettet vagy valamilyen konyhai eszközt, meg is veszik azt, pedig valójában nincs rá szükségük és ha nem lenne akciós, nem is költenének erre.

Több kutatás is kimutatta, hogy Magyarországon leginkább az idősebb korosztály, és inkább a nők azok, akik pontokat gyűjtögetnek

- jegyezte meg Berényi.

PÉNZRE VAN SZÜKSÉGED?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban ezúttal 1,5 millió forintos hitelösszeget, és 7 éves futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót az MKB Bank nyújtja (THM 11,43%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank ajánlata (THM 11,73%) sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste Bank, és a Budapest Bank személyi kölcsön konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Kártyák, pontgyűjtő füzetek bűvöletében élünk

A teljesség igénye nélkül, nézzük, milyen hűségprogramokban vehetnek részt a magyar vásárlók:

SuperShop

SuperShop kártyával jelenleg 2,9 millió kártyabirtokos rendelkezik, ez tartalmazza a társkártyás viszonyban levők kártyáit is. A cégtől megtudtuk, a SuperShop program kezdeti gyors felfutását követően a kártyaigénylők száma folyamatos bővülést mutat: évente nagyságrendileg 100000-120000 igénylés születik.

A dolog egyszerű: minden befejezett 100 forint vásárlási összeg után 1 pontot írnak jóvá a kártyára. Kivétel ez alól a Spar és az Interspar, ha ugyanis ezekben az üzletekben vásárolunk, minden elköltött 200 forint után írnak jóvá 1 pontot. A kártyát egyébként többek között az OMV kutakon, a Burger Kingben, a Régio játékboltokban használhatjuk. A cégtől megtudtuk, hogy a kártyabirtokosok a pontok legnagyobb részét élelmiszer és üzemanyag területen váltják be.

Van, ahol a meglévő SuperShop hűségprogram mellett különböző pontgyűjtő akciókkal is várják a vevőket

 - mondta Berényi. A Spar és Interspar üzletekben például 2018. január 24-ig lehet pontokat gyűjteni, minden elköltött 1000 forint után jár 1 pont és az összegyűjtött pontokból evőeszközkészletet lehet vásárolni. A 4 részes evőeszközkészlet hűségpontok nélkül 11990 forintba kerül, de 75 hűségponttal csak 999 Ft, 25 hűségponttal pedig 2999 forint. Ha pedig valaki az akciós termékek közül vásárol, akkor extra pontokat is kap.

Clubcard

A Tesco hűségprogramjába már több mint 2 millió vásárló regisztrált. A vásárlások után itt is pontokat írnak jóvá, az összegyűjtött pontokért a Tesco kedvezményeket, például vásárlási utalványt (a továbbiakban: Utalvány) ad. Minden 200 forint értékű vásárlás után 1 pontot írnak jóvá a vásárló személyes számláján. A későbbiekben 1 pont beváltási értéke 1 forint. A programban részt vevő vásárlók rendszeres időközönként pontösszesítő kimutatást kapnak, benne a Clubcard utalványokkal és esetenként kedvezményre jogosító kuponokkal. A postán kiküldött kuponokon kívül a vásárlók alkalmanként, a fizetést követően ajándék kasszakupont kaphatnak a pénztárnál, amely célzott, személyre szabott ajánlatot tartalmaz.

A kártyahasználat során olyan adatokhoz is hozzájut a cég, hogy hol, és pontosan miket vásároltunk. Látják a termékeket is, így viszont már a kimutatáskor célzott ajánlatokkal tudják megkeresni a vevőket. Ha például látják, hogy valaki egy adott bort szokott vásárolni, e-mailen vagy postai úton értesítik, ha az a bor most akciós áron kapható

 - mondta Berényi.

A Tescónál egyébként a kártyatulajdonosok bizonyos termékeket kedvezményes áron vásárolhatnak meg. Ahogy a Sparban, Intersparban, úgy a Tescónál is vannak pontgyűjtő akciók is. Most épp egy kuktát lehet megvásárolni jutányos áron, ha valaki összegyűjt 10 matricát. Ehhez viszont 10 ezer forintot kell otthagynia valamelyik Tescóban.

Auchan bizalomkártya

Minden elköltött 1000 forint után 10 pontot írnak jóvá, és ha Auchan kúton tankolunk, literenként 2 ponttal lehetünk gazdagabbak. Az áruház meghirdethet extra bizalompont gyűjtési lehetőségeket (pl. Családi és Nyugdíjas nap) melyben Bónusz Pontok jóváírását teszi lehetővé. Minden beváltott 10 bizalompont 5 forintot ér.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Multipont és Clubsmart kártya

Minden liter Shell üzemanyag tankolásával pontokat gyűjthetünk a ClubSmart kártyára. Ráadásul minimum 25 liter bármilyen Shell üzemanyag tankolása esetén a gyűjthető pontok számát megduplázzák a teljes tankolásra. Nem csak az üzemanyag után írnak viszont jóvá pontokat. Minden Shell Shopban elköltött 250 forintért 1 pont jár, az ételfogyasztás után pedig dupla ClubSmart pontot írnak jóvá. Az összegyűjtött pontokat különböző ajándékokra lehet beváltani, például 219 pontért kaphatunk egy reggeli szendvicset, 159 pontért pedig egy kávét. 1490 pontért már egy kemping étkészlettel lehetünk gazdagabbak.

Hasonló elven működik a MOL hűséprogramja is. A Multipont kártyára 1 liter normál üzemanyag tankolása után 1, prémium üzemanyag esetén 5 pontot írnak jóvá. 1 pont pedig a vásárlásnál 1 forintot ér.

DM active beauty program

A Drogerie Markt országos hálózatú drogériák pontgyűjtő akciója során minden levásárolt 300 forint után írnak jóvá 1 pontot. A pontbeváltásra pedig több lehetőség is van, bizonyos mennyiségű pontért bizonyos termékeket akár 50 százalékkal olcsóbban vásárolhatunk meg, és bizonyos mennyiségű pontért a vásárlás végösszegéből 10 százalék kedvezményt is kaphatunk.

Rossmann vásárlói program

A Rossmann kártya tulajdonosai hétköznapokon 5 százalék kedvezményt kapnak a márkatermékek árából, valamint az akciós hetek alkalmával is kedvezményesen tudnak vásárolni.

Libri Törzsvásárlói kártya

Ha valaki sokat vásárol a könyváruházban, célszerű kiváltani a törzsvásárlói kártyát. Minden egyes vásárlás után jóváírnak pontokat, 10 forint után 1 pontot kap a vevő. A pontokat aztán beválthatjuk, amikor újra könyvet vásárolunk. 1 pont 1 forintnak felel meg.

Decathlon Hűségkártya

A sportáruházban is van hűségprogram, minden elköltött 100 forint után 1 pontot írnak jóvá, és ha valaki elérni a 600 pontot, a vevőnek küldenek egy 1000 forint értékű kupont. A kártya ráadásul a világ összes Decathlon áruházában érvényes, szóval akkor is kapjuk a pontokat, ha külföldön vásárolunk.

Nagy előnye még, hogy árucsere esetén nem szükséges felmutatni a blokkot, a kártya alapján el lehet intézni, ráadásul a csere lehetőségével a szokásos 30 nap helyett a kártyatulajdonosok 90 napig élhetnek.

Ofotért és Vision Express törzsvásárlói program

Aki szemüveget vagy kontaktlencsét hord, annak érdemes valamelyik bolthálózatnál törzsvásárlói kártyát igényelni. A két üzletlánc nagyjából hasonló kedvezményeket biztosít a törzsvásárlók számára: 15 százalék kedvezményt adnak bármely szemüvegkeret és szemüveglencse, kontaktlencse vagy napszemüveg vásárlása esetén. Mindkét cégnél 8 százalékos kedvezményt biztosítanak a törzsvásárlói kártya tulajdonosának családtagjai számára is. E mellett a kártyatulajdonosok számára a szemvizsgálat mindig ingyenes.

Marionnaud

Ha valaki rendszeresen vásárol a parfümériában, annak jól jöhet a hűségkártya. Főleg, hogy már a belépésnél megajándékozzák az embert 50 ponttal. A kártya ráadásul egész Európában használható, külföldön is gyűjtögethetjük a pontokat. Egyébként minden elköltött 300 forint után 1 pontot írnak jóvá, ha 100 pont összegyűlik, vagyis 30 ezer forintnyi vásárlás után kapunk egy 1500 forint értékű utalványt, amit aztán le lehet vásárolni.

A fentieken kívül persze sok más üzletláncnál működik még törzsvásárlói program. Sok szállodánál például a hűséges vendégek nem kedvezményeket, hanem plusz szolgáltatásokat (például fedett parkolót, masszírozást) kapnak, egyes ruházati üzletekben pedig azok, akiknek hűségkártyájuk van, előre lefoglalhatnak termékeket vagy ingyenes ruhajavító szolgáltatásokat vehetnek igénybe.

Ahhoz, hogy működjön, aktivizálni kell a vevőket

Berényi Konrád szerint ahhoz, hogy a különböző hűségprogramok és pontgyűjtő akciók működjenek, nem elég azt a honlapon vagy szórólapokon hirdetni. Az adott üzletben dolgozók hozzájárulása segíthet, hogy a vevők valóban éljenek a lehetőségekkel.

A szakember szerint például ahhoz, hogy minél több vásárlóhoz eljusson a hűségprogram vagy pontgyűjtő akció híre, az kell, hogy a pénztárosok minden vásárlásnál rákérdezzenek, van-e a vevőnek pontgyűjtő kártyája, vagy törzsvásárlói kártyájára, és ha nemleges választ kapnak, tájékoztassák a vásárlót a regisztráció menetéről és az adott program előnyeiről.

Címlapfotó: Varga György / MTI

Címkék:
akció, pontgyűjtő, kedvezmény, pontgyűjtés, vásárló, sportáruház, omv kutak, postai utalvány, rossmann magyarország, mol törzsvásárlói kártya,