Milliók állnak majd sorban a boltoknál: de mit vesznek ennyien?

Pénzcentrum2017. november 20. 14:00

Az áruházak többsége háromnapos akciósorozatot hirdetett november utolsó péntekére és a hétvégére, nem csak a weben, hanem a hagyományos boltokban is. Egyre inkább bevett akció itthon a fekete péntek.

A fekete péntek nagyot hízott Magyarországon is az elmúlt években. Most már a hagyományos boltok hosszú sora is akciós hétvégét hirdetett november utolsó péntekére, szombatjára és vasárnapjára. Többen, mint korábban - írja a Blokkk.com.

Már november elején is hullámokat vetett az akciós reklámsorozat, de fekete péntekből is két hétvégére való jut, a kereskedők már most megcélozták a családok karácsonyi pénztárcáját. Webáruház ebből ki nem maradhat, hiszen a webes vásárlók akció nélkül nem nagyon vásárolnak novemberben. És sorozatban lövik az akciókat a hagyományos boltok is, rekordszámban álltak be a leárazás sorába.

Úgy tűnik, a boltosok meglovagolják, hogy 2017-ben a 10 százalékos béremelés nyomán májustól hatalmas lendületet vett a bolti költekezés, hiszen az utóbbi öt hónap növekedésének átlaga 5 százalék volt (az első négy hónap is hozott azért havi 3 százalék átlagos bővülést). Félelmetes száguldás jellemzi a webkereskedelmet, részesedése a boltos kiskereskedelmen belül fél százalékról közel 4 százalékra ugrott: 

Loading...

2017-ben ráadásul az eddig megismert január-szeptemberi időszakban már 4 százalék fölé kúszott a webköltekezés részesedése a boltos élelmiszer és iparcikk vásárlásokban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A képhez hozzátartozik, hogy az előbbi adatok csak a boltos kiskereskedelemnek megfelelő árukört, az élelmiszereket és a különféle iparcikkeket tartalmazzák, a szolgáltatások tovább bővítik a webvásárlásokat (például a mozijegy, szállás, repülőjegy, vagy bármilyen más szolgáltatás rendelése az interneten). A teljes körről az eNET szolgáltat érdekes és nagyobb forgalmat mutató adatokat, felölelve a webkereskedelem mindkét ágát.

A hagyományos boltos kereskedelemben a november nem számított a korábbi években erős hónapnak. A szeptemberi iskolakezdéshez kapcsolódó költekezést erősebb október követte (őszi termékek), de novemberben az elmúlt négy esztendőben minden alkalommal lanyhább, értékben is kisebb novemberi kiskereskedelem követte. Persze decemberben nagyot ugrott a bolti kiskereskedelem, hiszen jöttek az év végi ünnepek, ebben nincs botladozás.

Az eNET Internetkutató napokban készített online felmérése szerint 2016-ban csaknem 2,1 millió felnőtt magyar internetező vásárolt a fekete pénteki leárazásokban, 2017-ben pedig már meghaladja a 3,3 milliót azoknak a száma, akik tervezik, hogy akár online, akár offline módon igénybe veszik a kínált akciókat. Az internetes áruházak újabb rekordokkal számolnak.

Címkék:
vásárlás, karacsony, bolt, kiskereskedelem, webáruház, kereskedelem, fekete péntek,