Botrány a Haribónál: kiderült, hogyan készül a legendás gumicukor

hvg.hu2017. október 27. 09:30

Rabszolgamunkának is beillő körülményekre és nem megfelelő állattartásból származó alapanyagokra bukkantak a világ egyik legnagyobb gumicukorgyártójánál - írja a német közszolgálati tévé riportja alapján a HVG.

Megbotránkoztató riportot közölt a Hariboról a német közszolgálati tévé, az ARD. Ebből kiderül, hogy a cég gumicukorkái rengeteg cukrot tartalmaznak, amiről az emberek alig vannak tudatában. E mellett azonban számos más, kétes ügy is felszínre került a riport kapcsán.

Ezek közül az egyik az, hogy a gumicukrok alapját adó zselatint beszállító cég rendkívül rossz körülmények között tartja disznóit. A zselatint ugyanis az állat bőréből és csonthulladékából nyerik. A disznók azonban, állatvédők felvételei szerint

a saját trágyájukban élnek, fertőzöttek, betegek, nem kapnak ivóvizet, ráadásul a haldokló állatokat és a fiatal állatokat nem különítik el egymástól.

A másik jelentős probléma a karnaubaviasz kitermeléséhez köthető. Ez az összetevő a gumimacik fényességért és azért felel, hogy azok ne ragadjanak össze. Az viaszt Brazíliában, pálmákból nyerik ki. A gond azonban ott kezdődik, hogy a brazil munkaügyi minisztérium egyik illetékese szerint

a viaszt kitermelő helyeken leginkább a rabszolgamunkához hasonlító körülmények vannak. A dolgozók nagyon keveset keresnek, WC és fürdő nélküli koszos helyiségekben szállásolják el őket, rendes ivóvizet sem kapnak, sőt sokszor kiskorúak is végzik a munkát.

A Haribo azt közölte, hogy nem tudtak ezekről a problémákról és a lehető leghamarabb kivizsgálják az ügyet.

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, BOTRÁNY, rabszolga, munkakörülmények,