Lehalt az OTP, krízis van a Postán is

Pénzcentrum2017. július 12. 12:00

Az OTP Bank honlapján megjelent egy hír, miszerint leállt a bank webshop szolgáltatása, melyet kereskedelmi partnerei részére tart fenn. Mindeközben gond van egy óbudai postahivatalban is, ahol nem fogadták el egy olvasónk bankkártyáját. Vizsgáljuk, hogy van-e összefüggés.

FRISSÍTÉS!

Az OTP-től azt a tájékoztatást kaptuk, hogy már megfelelően működik a kártyaelfogadási és a webshop rendszer is.

A délelőtt folyamán voltak akadozások a kártyaelfogadási rendszerben, ezek érintették a Simple applikációt is. A partnerek számára fenntartott webshop alkalmazást koradélután állították helyre.

A hibáért ügyfeleik elnézését kérik.

Az OTP Bank honlapján a következő üzenet jelent meg:

Az OTP Bank által a kereskedelmi partnerek részére biztosított webshop szolgáltatás jelenleg technikai hiba miatt nem elérhető. Szakembereink nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy az említett rendszerek minél előbb újra a megszokott módon működjenek.

Ezen felül az OTP Simple alkalmazásban is ez a hiba fogadta a felhasználókat:

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Gondok a Postán is

Mindeközben egy olvasónk jelezte, hogy nem fogadták el a bankkártyáját egy óbudai postahivatalban, ahol arról tájékoztatták, hogy a teljes Posta-hálózatban szünetel a bankkártya-elfogadás.

Megkerestük az OTP Bankot és a Postát is az üggyel kapcsolatban, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Címkék:
vásárlás, otp, posta, hiba, simple, kártya, rendszer,