Csak pár nap van hátra: SIM-kártyák százezreit deaktiválja a szolgáltató

Pénzcentrum2017. június 27. 21:02

A június 30-ai határidő néhány nap múlva lejár, ezért aki eddig nem egyeztette adatait szolgáltatójánál, annak nem árt mielőbb lépnie. A beérkezett adatok szerint ez idáig az előrefizetős SIM-kártyák 60 százaléka esett át az adategyeztetésen, vagyis akár több százezer telefonszámot is deaktiválhatnak.

A 2017 előtt vásárolt előrefizetős SIM-kártyák adategyeztetésének határideje pénteken, június 30-án lejár, így az előfizetőknek már csak néhány napjuk maradt továbbra is online, telefonon vagy személyesen felkeresni a szolgáltatójukat, illetve a Magyar Posta több száz kirendeltségét. Az országgyűlés döntése alapján, aki a hónap végéig nem egyezteti adatait, annak megszűnik az előfizetése.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai alapján az egyeztetést végrehajtó szolgáltatóknál (a Telekom, a Telenor és a Vodafone) eddig az előfizetők a SIM-kártyák körülbelül 60 százalékát ellenőrizték.

Azokat az előrefizetős kártyákat tehát, amelyekre nem történik meg az adategyeztetés, július 1-jén a szolgáltatóknak ki kell kapcsolniuk.

Azonban a határidő után sincs minden veszve, mert az NMHH álláspontja szerint nincs jogi akadálya a megszűnt szerződések újrakötésének, így bizonyos ideig a hívószámok és az egyenlegek visszaszerzésének sem. A Telekom, illetve a Telenor már hírt is adott arról, hogy lehetőséget is ad erre, a részletekről a szolgáltatók adnak részletes tájékoztatást.

A helyzet értékelésénél figyelembe kell venni azt is, hogy a rég nem aktív, feleslegessé vált SIM-kártyájuk adatait sokan valószínűleg szándékosan nem egyeztetik, mert már nem kívánják tovább használni.  A hatóság a törvény hatályba lépésétől fogva folyamatosan figyelemmel kíséri és jogértelmezéssel segíti a szolgáltatók adategyeztetési gyakorlatát. Az NMHH a határidő lejárta után ellenőrzi majd, hogy a szolgáltatók az előírásoknak megfelelően hajtották-e végre az adategyeztetést.

Címkék:
vásárlás, otthon, pénzcentrum.hu, telefon, mobil, szolgáltató,