Ez komoly? Biztonsági övet raknak az Aldis bevásárlókocsikba

Pénzcentrum2017. január 4. 16:27

Bejelentette az Aldi, hogy kísérleti jelleggel biztonsági övet tesz a bevásárlókocsik gyermekülésébe az angliai Chelmsfordban. A teszt időszak után döntenek arról, hogy bevezetik-e az összes üzletben a biztonsági övet.

Egy anya online petíciót indított, és követelte, hogy az Aldi változtasson a bevásárlókocsik gyermekülésén, mert a gyereke kiesett belőle. Az anya elmondása szerint csak egy pillanatra fordított hátat, amikor a fia kiesett az ülésből, fejjel a kemény padlóra. A kampány során kiderült, hogy több anyával is megtörtént már ugyanez, és csatlakoztak az indítványhoz.

Az Aldi helyi területi igazgatója azonnal reagált, és bejelentették, hogy 

az áruházlánc kísérleti jelleggel biztonsági övet tesz a kocsik gyermeküléseibe Chelmsford Aldijaiban.

Ezt tegnap az üzletlánc szóvívője is megerősítette, január elején kezdődött a tesztidőszak. Elmondása szerint a kísérleti időszak után értékelni fogják az eredményeket, és döntenek arról, hogy bevezessék-e minden kocsiba.

 

Címkék:
vásárlás, gyerek, aldi, bevásárlás, bevásárlókocsi,