Ingyenes pop up kurzusokkal erősít a Bordói November (x)

Pénzcentrum2016. november 21. 05:00

Ismét a bordói szõlõfajtákról és boraikról szól a november.

A Wineloversnek köszönhetően idén már harmadszor szól a novemberünk a bordói szőlőfajtákról és boraikról. A rendezvényszervező csapat idén is elárulja nekünk, hogy melyik vörösborokat érdemes most innunk, kóstolójukon pedig ezúttal ingyenes kurzusokkal is kedveskednek.

Bordeaux több olyan dolgot adott a világ borászainak, amelyekért máig hálásak lehetünk: ilyenek a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot szőlőfajták, vagy a barrique tölgyfahordó. A világ máig legmeghatározóbb, legnagyobb presztízzsel bíró vörösboros vidéke előtt a magyar borászok is fejet hajtanak - és a Wineloversnek köszönhetően a magyar borkedvelők is, hiszen a rendezvényszervező csapat idén harmadszor hirdeti ki a Bordói Novembert.

Az egész hónapon át tartó vörösborláznak 2016-ban is a Bordói November Nagykóstoló (korábbi nevén Bordó Blend) lesz a csúcspontja november 26-án, de a Winelovers már most elárulta, melyek azok a borok, amelyeket a tematikával összhangban ebben a hónapban kóstolni érdemes, vagy amelyek jó választásnak bizonyulhatnak például a karácsonyi ajándékvásárlás során. A múlt pénteken megtartott bordói teszten 10 tagból álló szakmai zsűri 40 vörösbort bírált. Pontszámaik alapján két kategóriában hirdetettek toplistát a szervezők:

Top 10 bordói házasítás 2016

1. Gere Tamás & Zsolt Pincészete Aureus 2011
2. Thummerer Pince Rébus Egri Cuvée Superior 2012
3. Vinatus Villányi Cuvée 2012
4. Takler Pince Regnum 2011
5. Bock Pince Capella 2008
6. Csányi Pincészet Elegance Cuvée 2012
7. Koch Csaba - VinArt Csanád Cuvée 2011
8. Koch Csaba - VinArt Csanád Cuvée 2012
9. Pócz Pince 2013 Cuvée 2013
10. Bock Pince Villányi Bock Cuvée 2012

Top 10 cabernet franc 2016

1. Ruppert Borház Villányi Franc 2012
2. Takler Cabernet Franc Reserve 2009
3. Csányi Pincészet Chateau Teleki Villány 2012
4. Liszkay Pincészet Cabernet Franc Giulia 2013
5. Havas & Tímár Franom 2013
6. Tüske Pince Cabernet Franc 2012
7. Liszkay Pincészet Cabernet Franc Pangyéri Szűz Barrique 2012
8. Matias Villányi Cabernet Franc 2011
9. Thummerer Pince Cabernet Franc 2007
10. Egri Korona Borház Egri Cabernet Franc 2013

A Winelovers Bordói teszt szakmai kóstolózsűri névsora:

Vancsik Ivett nemzetközi borakadémikus, az IFDT munkatársa; Demők Nóra, a Borigo munkatársa; Ripka Gergely, borszakíró (Tokaj Guide, Táncoló medve), a Petrányi Pincészet munkatára; Hegyi Gábor az Osztrák Borakadémia végzős hallgatója, borkereskedő; Szilágyi Bence, a Szent István Egyetem szőlész-borász szakos hallgatója, a Gilvesy Pincészet munkatársa; Evans Viktória, a Zsidai Csoport sommelier-je; Csizmadia Miklós, a Borháló Liget üzletvezetője; Jenei Balázs borblogger, Pesthy Gábor, az Origo.hu munkatársa, Bánlaki D. Stella, a Vinoport.hu, a Borászportál főszerkesztője, a Winelovers kommunikációs vezetője.

A borverseny metódusáról itt olvashat bővebben:winelovers.hu/borteszt

A legjobb vörösborok készítői november 26-án nyereményekben részesülnek.

Kóstoljuk meg együtt a legjobbakat a Bordói November Nagykóstolón!

November 26-án 14.00-tól tematikus sétáló kóstoló keretében a hazai borászok személyesen mutatják be boraikat a Corinthia Hotel Budapestben, várhatóan több mint 700 érdeklődő előtt. Eddig mintegy 60 kiállító jelezte részvételi szándékát, de a lista folyamatosan bővül.

A rendezvényen debütál a Borkollégium Pop-up School, ahol a vendégek érdekes és közvetlen előadásokat hallgathatnak a kiállítók prezentálásában. A hagyományos borkóstoló mesterkurzusokhoz képest rövidebb, kötetlenebb előadásokon bárki hiteles és érdekes információkat szerezhet a bordói szőlőfajtákról és boraikról, méghozzá egyenesen a magyar borászoktól. A pop up kurzusokon való részvételt a rendezvény belépődíja tartalmazza.

A Winelovers Bordói November Nagykóstolóra jegyek elővételben november 11-ig válthatók kedvezményes 7900 forintos áron.

Időpont: 2016. november 26., szombat, 14.00-22.00
Helyszín: Corinthia Hotel, Budapest, Erzsébet krt. 43, 1073
Weboldal:bordoinovember.hu
Kiállítók listája: bordoinovember.hu/kiallitok
Információk és jegyvásárlás: bordoinovember.hu/jegyek-jegyvasarlas
Facebook-esemény:facebook.com/events/975112419203177/
Kapcsolat:info@winelovers.hu

A cabernet franc-ról

A cabernet franc-t szinte mindenhol a világon a cabernet sauvignon kistestvérének tekintik, kevésbé kifinomultnak, izgalmasnak tartják, épp ezért ritkán palackozzák fajtaborként, inkább az úgynevezett bordói borházasításokban használják. Magyarország déli borvidékei, Szekszárd és Villány ebből a szempontból dacol a világtrendekkel, hiszen egyre nagyobb hangsúlyt fektet erre a kékszőlőfajtára, amely az eddigi tapasztalatok szerint nálunk szebb, egyedibb borokat ad, mint a cabernet sauvignon.

A Villányi Franc-t ma már az eredetvédelmi törvény is szabályozza. Csak az előírásoknak megfelelő cabernet franc alapanyagból készített bor viselheti a Villányi Franc Premium címet, legalább egy év hordós érlelés után. A Super Premium borok ennél is szigorúbb követelményeknek felelnek meg, mind a terméskorlátozás, mind az érzékszervi vizsgálat tekintetében. Ebben a kategóriában a bort legalább 2 évig kell érlelni, amelyből a fahordós érlelés ideje legalább 1 év.

A bordói cuvée-k

Bordeaux nagy folyói mentén hordalékos a talaj, párás az idő, és nagyjából háromszor annyi eső esik itt, mint egy átlagos évben Londonban. A záporok már a tavaszi virágzást és a nyári gyümölcsképződést is megakaszthatják: az eltérő ütemben beérő (vagy be nem érő) cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot fürtök pedig sok problémát, szüretkor pedig sokkal több munkát jelentenek. Így jöttek létre a történelem során a nagy vörös borházasítások: a különböző szőlőfajták különböző időpontokban érnek be, és más típusú területeket igényelnek, így pedig még egy rossz évjáratban is kicsi az esélye annak, hogy egy-egy borászatban minden termés tönkremegy. Mégis, a fent leírtak miatt az évjáratoknak rendkívül nagy a szerepe Bordeaux-ban.

(x)

Címkék:
bor, kóstoló,