Idén eddig 50 milliárd forintot költöttünk útdíjra

Pénzcentrum2016. szeptember 6. 09:30

Az év első nyolc hónapjában 50 milliárd forint folyt be az e-matricákból az útdíjszolgáltatókhoz. A legtöbben megyei, illetve éves jogosultságot vásároltak - tudta meg a Magyar Idők.

Idén az év elejétől szeptember negyedikéig 7,8 százalékkal több e-matrica kelt el Magyarországon, mint tavaly ilyenkor, a bevételek pedig tíz százalékkal nőttek - derült ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató által lapunkhoz eljuttatott adatokból. Az értékesített darabszám 9 507 925, míg az eladási érték 50,418 milliárd forint volt.

A növekedés két matricatípusnak köszönhető: az évesnek és a megyeinek. Mindkettő esetében 14 százalékkal több jogosultság kelt el, mint egy évvel korábban. Az éves matrica száma közel 330 ezer, a bevétel 14,3 milliárd forint volt. A megyei matricákból 1 466 364 fogyott, amiből csaknem nyolcmilliárd forintos bevétele keletkezett a szolgáltató cégnek.

A megyék közül szokás szerint Pest megyében kelt el a legtöbb, 863 224 jogosultság, a bevétel ott meghaladta a 4,7 milliárd forintot. Százezernél több matrica Fejérben és Győr-Moson-Sopronban fogyott, hatvanezer és tízezer között tíz megyében forgalmaztak, Baranyában és Veszprémben tízezernél kevesebb kelt el.

Címkék:
vásárlás, utazás, út, útdíj, matrica,