Érmére cserélhetik a papír 500-ast? Megszólalt a Jegybank

Pénzcentrum2016. szeptember 1. 14:30

Három, a hazai készpénzforgalmat jelentősen befolyásoló pletyka kapcsán nemrég szavazásra buzdítottuk olvasóinkat. Az eredmények részben fedik az MNB álláspontját, de az ötforintosoknak például a többség búcsút intene.

Két hete hívtuk fel a figyelmet arra, hogy már csak év végéig fizethetünk a 2015 előtt gyártott húszezresekkel, illetve

2017 tavaszán a két-, illetve ötezresekkel folytatódik a bankjegycsere-program Magyarországon.

Múlt héten pedig három, a hazai készpénzforgalmat, és természetesen a lakosság fizetési szokásait jelentősen befolyásoló pletykának jártunk utána. Jelesen annak, hogy

  • kivonják-e a forgalomból az 5 forintos érmét?
  • érmére cserélik-e az 500 forintos bankjegyet?
  • bevezetik-e az 50 ezer forintos bankjegyet?

Nos, a szóbeszéddel kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) álláspontja egyértelmű:

Nem indokolt, ezért nincs napirenden a jelenlegi bankjegy- és érme címletstruktúra megváltoztatása.

- írták a Pénzcentrum megkeresésére. Tehát egyelőre marad az ötforintos, illetve a papír ötszázas is, az 50 ezres bankót pedig elfelejthetjük.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Loading...

Pedig a Pénzcentrum olvasói nem teljesen értenek egyet a Jegybank azon állításával, hogy "a készpénzforgalom szereplői igénylik és a tapasztalatok alapján használják a fizetési forgalomban a jelenlegi címletstruktúrát".

Loading...

Mint az a voksokból kiderült, olvasóink közel kétharmada szerint az ötforintosokra semmi szükség, de az 500 forintos érmétől, illetve az 50 ezres bankjegytől sem határolódott el a szavazók döntő többsége.

Loading...

Címkék:
vásárlás, mnb, készpénz, bankjegy, érme, készpénzcsere, készpénzmentes, bankjegycsere,