Megáll az ész! Hárommillió forint egyetlen fürt szőlőért?

Pénzcentrum/MTI2016. július 7. 17:00

Minden korábbinál magasabb áron, 3,12 millió forintért (1,1 millió jenért)  kelt el egy fürt különleges fajtájú és minőségű szőlő csütörtökön, a szezon idei első árverésén Japánban, Kanazava város nagybani piacán.

A 46 vérvörös szőlőszemből álló Ruby Roman-fürtöt egy szupermarket vásárolta meg, amely vevőcsalogatóként mutogatja majd, végül ingyen osztja szét vásárlói közt az átszámítva csaknem 70 ezer forintba kerülő szemeket. Csak Japánban, Isikava kormányzóságban termesztik e szőlőfajtát, amelyből az első árverésen, 2008-ban 100 ezer jenért kelt el egy fürt. 

A helyi hatóságok által a térség mezőgazdaságának fellendítése céljából 14 év alatt kifejlesztett prémiumminőségű szőlőnek igen magas, legalább 18 százalékos a cukortartalma, és csak azok a fürtök kerülnek belőle kereskedelmi forgalomba, amelyeken minden egyes szem legalább 20 gramm súlyú.

Az isikavai szőlőtermelők 20 ezer fürt Ruby Roman leszállítását tervezik idén, a fajta árusításának kilencedik évében.  A rekorder szőlőfürtöt megvásárló amagaszaki szupermarket májusban 3 millió jenes (8,5 millió forint) rekordárat fizetett egy pár Yubari fajtájú sárgadinnyéért egy hokkaidói árverésen. 

A japánok szívesen fizetnek csillagászati árat a szezon első gyümölcseiért, mert azok megszerzése komoly presztízst jelent. A távol-keleti szigetországban becses ajándékként is vásárolják a prémium minőségű gyümölcsöket.

Címkék:
vásárlás, piac, árverés, szőlő, japán,