Lebuktak a dohányboltok: simán kiszolgálják a kiskorúakat is

Pénzcentrum2016. június 14. 09:28

Kiszolgálták a 18 év alatti fiatalokat cigarettával minden ellenőrzött Pest megyei dohányboltban a májusi próbavásárlások során - tudta meg a Magyar Idők a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályától.

A hatóság 2016-ban eddig összesen 850 ezer forintra bírságolta a jogsértésen ért trafikokat, továbbá egy hónapra eltiltotta őket a dohánytermékek forgalmazásától. A fővárosi dohányboltok esetében sem tartják be mindenhol a törvényt. A frekventált helyeken, pályaudvarokon, szórakozóhelyeken, illetve iskolák környezetében működő nemzeti dohányboltokban tartott hatósági ellenőrzéseken

64-ből 20 trafikban szolgálták ki a fiatalkorú próbavásárlókat dohánytermékkel.

Az új jogszabály értelmében a vízgőzt fújó e-cigarettára már ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a cigarettára. A hatóság azt közölte, Budapesten és Pest megyében eddig 338 helyen ellenőriztek, és eddig nem szabtak ki büntetést, mindössze négyszer figyelmeztettek. A hivatal május óta háromszor szabott ki, összesen 75 ezer forint egészségvédelmi bírságot rendőrségi feljelentés alapján azért, mert hajléktalanok az aluljárókban dohányoztak.

Címkék:
ellenőrzés, dohánybolt, trafik, dohány, fogyasztóvédelem, nemzeti dohányboltok,