Kevesebb az átverős termékbemutató: csökkentek a visszaélések

MTI2016. május 7. 12:12

Sikerült visszaszorítani az árubemutatók termékértékesítéseihez kapcsolódó hitel- és kölcsönszerződéseket és csökkent a fogyasztói panaszok száma is a fejlesztési tárca által elrendelt rendkívüli ellenőrzés megállapításai szerint.


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtöki tájékoztatása szerint sokkal kevesebb fogyasztói panasz érkezett a hatóságokhoz a tavaly decemberben elfogadott törvényi szabályozás eredményeként az idén áprilisban zárult ellenőrzés tapasztalatai szerint.

Megállapították, hogy sokkal kevesebb olyan termékbemutatót szerveztek, amelyek korábban sorozatos visszaélésekre adtak alkalmat a vásárlók átverésére szakosodott cégeknek. Kiemelkedő eredménynek tekinthető, hogy a régebbi időszakhoz képest érezhetően visszaszorult a hitel- és kölcsönszerződések megkötésének gyakorlata is - írták.

A tárca felhívta a figyelmet a közleményben arra, hogy a cégek újabb módszereket találnak ki, és az eddig szervezett keretek között megtartott termékbemutatókat esetenként magánlakásokon tartják. Egyre elterjedtebb az a gyakorlat is, hogy az árubemutató helyszínén a fogyasztóknak szerződéskötésre nincs lehetőségük, a bemutatott termékeket kizárólag a vállalkozás üzletében tudják megvásárolni, ezzel a fogyasztót egy fontos garanciától, az elállási jogtól fosztják meg.

Emlékeztettek: tilos az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódó ajándék, árengedmény, vagyoni előny reklámja, nem lehet a bemutatókon hitelt kínálni a részvevőknek, és kötelező az ügyfélszolgálat bevezetése, működtetése. Felidézték, hogy az egyre gyakoribb visszaélések a tavalyi évben a hazai fogyasztóvédelem legsürgetőbb problémájává váltak.

Címkék:
vásárlás, csalás, termékbemutató, átverés, visszaélés,