Csökkent az élelmiszerboltok száma Magyarországon: mi lesz ebből?

MTI2016. április 11. 20:30

Egy év alatt 5 százalékkal csökkent az élelmiszerboltok száma Magyarországon, csak a déli megyékből közel ötszáz üzlet tűnt el.

A piackutató cég MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint 2016 elején 16 869 általános élelmiszerüzlet működött Magyarországon, 5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Főleg a hagyományos, 200 négyzetméteres és kisebb üzletek száma csökkent, a déli megyékben különösen nagy arányban - derül ki a Nielsen élelmiszer-kiskereskedelemről készült felméréséből.

Az 51-200 négyzetméteres boltok száma 7, az 50 négyzetméteres és kisebbeké pedig 4 százalékkal lett kevesebb egyik évről a másikra.

Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője ugyanakkor felhívja a figyelmet: az 51-200 négyzetméteres boltok ezzel egyidejűleg mégis 7 százalékkal tudták növelni forgalmukat a teljes élelmiszer-kiskereskedelem 4 százalékos átlagával szemben.

Az osztályvezető ezt azzal magyarázza, hogy változnak a vásárlási szokások, jobban számít a kényelem. A fogyasztók egy része számára előtérbe kerültek a lakóhely közeli boltok. Az 50 négyzetméteres és kisebb üzletekre azonban ez nem érvényes, forgalmuk súlya tovább csökkent.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A délkeleti megyékben 9, délnyugaton 8, északnyugaton pedig 5 százalékkal kevesebb élelmiszerüzletet regisztráltak egyik évről a másikra. A Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrumban, valamint északkeleten 3, illetve 2 százalékkal kevesebb élelmiszerüzlet működik.

A bolthálózat viszonylag elaprózott, míg Magyarországon 10 ezer lakosra tizenhét élelmiszerbolt jut, Ausztriában például hét, Németországban pedig öt. Csehországban viszont a 10 ezer lakosra jutó üzletek száma tizennégy, Szlovákiában huszonöt, Lengyelországban pedig huszonnyolc.

Címkék:
vásárlás,