Ki nem találod, hány kakaóscsigát eszünk évente

Pénzcentrum/Index.hu2016. március 12. 18:01

A Magyar Pékszövetség becslései szerint 90 millió kakaós csigát fogyasztunk évente. Mindez azért aktuális, mert a szövetség indított egy pályázatot a Legjobb Kakaós Csiga címért. Így, csupa nagybetűvel.

A szakmai zsűri pedig hagyományos kategóriában a püspökladányi Kiscipó Kft.-t díjazta az első hellyel, a legkreatívabbnak pedig a fehér csokiba mártott naranccsal, aszalt szilvával és marcipánnal díszített sokorópátkai Pedro Pékség csigája bizonyult - közölte a szövetség.

Azért készítettük el a legjobb kakaós csiga pályázatot, mert ezzel szerettük volna felhívni a figyelmet a jó minőségű hazai péktermékekre, illetve azokra a magyar pékekre, akik minden nap hajnalban kelnek, hogy friss pékáru kerülhessen reggel az asztalunkra

- ismertette Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a pályázat célját.

Évente 90 millió

A Magyar Pékszövetség becslései szerint évente 860 000 tonna kenyeret és péksüteményt sütnek a hazai pékségek, kakaós csigából pedig mintegy 90 millió darabot vásárolunk.

Mitől lesz igazán finom a kakaós csiga?

Az igazán jó minőségű kakaós csiga kézzel készül leves tésztából, szellősen levegős, de nem hullik darabokra, és igazi holland kakaóporral töltik meg

- adta meg a választ Ilonka Boldizsár, a Világ Pékszövetség alelnöke.

Címkék:
vásárlás, pék, pékség, péküzem,