Itt az IKEA bejelentése: régóta vártak erre a magyar vásárlók

Pénzcentrum2015. december 15. 12:31

A soroksári IKEA áruház építéséhez kapcsolódó összes régészeti feltárás sikeresen befejeződött, így december 14-én megkezdődtek az áruház építését előkészítő munkálatok. Mint ismert, az új áruház a XXIII. kerületben, a bevásárló üzletközpontban található hipermarketek közelében épül.

A soroksári IKEA áruház építéséhez kapcsolódó összes régészeti feltárás sikeresen befejeződött, így december 14-én megkezdődnek az áruház építését előkészítő munkálatok - közölte a az áruházlánc. A közlemény szerint az új áruházat úgy tervezték meg, hogy energiahatékonyság szempontjából az IKEA régiós zászlóshajója lehessen. Fűtésére és hűtésére például geotermikus fűtőrendszert használnak majd.

IKEA áruházat építeni számunkra soha nem csak egy épület létrehozását jelenti, hanem egy szoros kapcsolat kezdetét is az érintett kerület és az IKEA között. Évekre, évtizedekre szóló elköteleződést a helyi közösség mellett, együttműködést, párbeszédre építő transzparens kommunikációt és közös sikereket

- tette hozzá Marek Feltl, az IKEA Csehország, Magyarország és Szlovákia régiójának vezérigazgatója.

Az IKEA hamarosan önálló weboldalt is indít a soroksári beruházással kapcsolatban, ahol bárki választ kaphat majd az építkezéssel kapcsolatos kérdéseire.

Loading...

Címkék:
vásárlás, IKEA, áruház, lakberendezés, soroksár,