Kevesebb az ukrán, román cigi Magyarországon

MTI2015. december 7. 09:32

Zsugorodik a hazai dohány-feketepiac: napjainkban a fogyasztóhoz kerülő cigarettamennyiség 10,7 százaléka után nem fizettek Magyarországon adót, míg egy éve még 12,1 százalék volt ez az arány - írja a GfK Piackutató Intézet adataira hivatkozva hétfői számában a Magyar Idők.

Az eldobott dobozok alapján

készített felmérés szerint fél százalék a hamis termékek aránya, a fennmaradó 10,2 százalékot pedig a külföldön - jellemzően Kelet-Európában - forgalomba hozott vagy vámmentes területen beszerzett áru adja - áll a cikkben.

A tendenciát a lap egyfelől a dohányzási szokások változásával magyarázza - mondván, hogy az elfüstölt cigaretták 54-56 százalékát a fogyasztók már maguk sodorják -, ugyanakkor megemlíti, hogy a bűnözők elleni fokozódó hatósági fellépés eredményeként idén már 47 millió szálnyi cigarettát és hetven tonnányi dohányt vontak ki a feketepiacról.

Címkék:
vásárlás, feketekereskedelem, dohány,