Nagy forgalom várható a virágboltosoknál hétvégén

Világgazdaság2015. október 29. 09:00

Valószínűleg idén is nagy forgalma lesz a virágboltosoknak halottak napja környékén - írja a Világgazdaság.


Mivel Mindenszentekkor és Halottak napján is jó idő várható, a virágboltosok szerint többen vásárolnak majd vágott virágot, mint fagyos időben szoktak. Az ágazatban visszaállt a válság előtti forgalom, a szomszédos országokból, Szlovákiából, és Romániából is sok kereskedő jön Magyarországra.

Egyelőre bőséges a kínálat, és ha nem jön fagy a következő éjjeleken, ez így is marad, azaz nem szöknek fel az árak tavalyhoz képest. Végre visszaállt a forgalom a gazdasági válság előtti szintre. A visszajelzések szerint határozottan jól sikerült a termesztők első fél éve, de azt még korai megbecsülni, hogy a növekedés két számjegyű lesz-e

 - mondta a lapnak Treer András, a Flóra Hungária szakmai igazgatója.

A temetőbe látogatók között előre láthatólag idén is különösen a vágott, és a cserepes krizantémot, valamint a száraz termésekből készült koszorúkat vásárolják majd sokan. Vidéken továbbra is a művirágkoszorúkat keresik a legtöbben, főképp azok, akik csak ritkán tudnak eljutni szeretteik nyughelyéhez.

Az elmúlt években a hipermarketláncok is beszálltak a versenybe, az üzletek polcai már hetekkel az ünnep előtt tele vannak mécsesekkel és gyertyákkal. A tapasztalatok alapján már csak azok veszik meg ezeket virágboltban, akik megfeledkeztek róla. Annak ellenére, hogy a gyártók úgy becsülték, egy kisméretű műanyag koszorú ára akár meg is triplázódhat, az olcsóbb művirágok sem tűntek el a piacokról.

Címkék:
vásárlás, ünnep, forgalom, virágbolt,