A kisboltoknak okozott gondot a vasárnapi boltzár?

Népszava2015. október 12. 10:01

Fél éve vezették be a vasárnapi boltzárat, az eddigi tapasztalatok alapján a multik jobban alkalmazkodtak a megváltozott környezethez, mint a kisboltok - írja a Népszava.

A vásárlók mellett leginkább a kis- és közepes vállalkozásoknak okozott hátrányt a hétvégi boltzár, míg a nagy, multinacionális hátterű kiskereskedelmi láncok hamar rendezték soraikat és a maguk javára fordították az intézkedéseket. A multik többségénél a forgalom nem csökkent a borúlátó előrejelzések mértékével, sőt, volt amelyiknél növekedést is tapasztaltak, a kicsik közül viszont sokan kifejezetten rosszul jártak. A kormányzati kommunikáció pedig egyebek mellett éppen a hazai kisvállalkozások előnyhöz juttatásával indokolta a kereskedelemben idén március 15-től a kereskedelemben bevezetett, a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabályt.

Összességében a vasárnapi pihenőnap nem okozott károkat a kiskereskedelemben, a statisztikai adatok szerint eltérő mértékben ugyan, de hónapról hónapra nő a kiskereskedelmi forgalom. A kisméretű boltok között is akad, amelyek forgalomnövekedésről számol be, azonban különösen a bevásárlóközpontokban található kis üzletek nem tudták visszanyerni a vasárnapi zárva tartás miatti forgalom, illetve bevételkiesést.

Címkék:
vásárlás, kiskereskedelem, vasárnapi zárva tartás,