Ez az infografika kicsit sem fog tetszeni a kormánynak

Pénzcentrum/Portfolio2015. május 7. 13:03

Balla Péter civil kezdeményezése néhány hónap alatt sikerrel zárult. Mindhárom nagy közvélemény-kutatótól megrendelte a vasárnapi zárva tartás támogatottságával kapcsolatos kutatást. Az eredmények egyértelműek.

Balla Péter januárban határozta el, hogy a kormány helyett kideríti: az emberek támogatják-e a március 15-én életbe lépett vasárnapi boltzárról szóló törvényt. Ezért online adománygyűjtést szervezett magánemberként (bármiféle párt támogatása nélkül), ahol rövid idő alatt össze is jött a célul kitűzött összeg a három közvélemény-kutatás (Ipsos, Medián, Tárki) megrendelésére.

KATTINTS! Gyerekprogramok eshetnek áldozatul a vasárnapi boltzárnak

A civil kezdeményezés elindítója akkor abban reménykedett, hogy egyértelműen kiderül: az emberek jelentős többsége nem támogatja a vasárnapi boltbezárást és ezzel a kormány is szembesül.

És reményei beigazolódtak. Május 6-án ugyanis oldalára felkerültek a harmadik kutatás első eredményei. Az Ipsos, a Medián és most már a Tárki kutatásainak eredményeiből pedig készítettünk egy összesítő ábrát, ami egyszerűen a három reprezentatív felmérés eredményeit átlagolta. A vasárnapi boltbezárás társadalmi elutasítottsága egyértelmű: a megkérdezettek 61%-a nem ért egyet a KDNP által kezdeményezett szabályozással.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Loading...

Címkék:
vásárlás,