Nem szűntek meg a visszaélések a használtautókkal

Pénzcentrum2015. május 6. 09:45

Közel két éve számít bűncselekmények az autók kilométerórájának visszatekerése, mégsem szűntek meg a visszaélések - írja a Metropol.

Továbbra is nemzeti sport Magyarországon az autók kilométerórájának visszatekerése. Ugyanis az eladó járművek futásteljesítményének eloszlása nem egyenletes, a lélektani határok alatti sávban jóval több autót hirdetnek. A 95-99 ezer kilométeres intervallumban a tavaly 20 százalékkal több kocsit kínáltak, mint az előtte vagy az utána következő sávban.

Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke, Fojt Attila szerint már ritkább a manipuláció. A Magyarországon kínált használt gépkocsik kilométeróra-állása átlagosan mintegy 20 százalékkal nőtt a két-három évvel ezelőttihez képest. Ezért lehetséges, hogy már egyre több magasabb futásteljesítményű autó jelenik meg a kínálatban.

A feljegyzett kilométeróra-állásokat most is meg lehet tudni, ezeket a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) tartja nyilván (A műszaki vizsgán, a szakszervizekben, a külföldről behozott autóknál, valamint 2013-tól az adásvételi szerződésekben is feljegyzik az óraállásokat). Az adatszolgáltatás alapvetően az okmányirodákon és kormányhivatalokon keresztül történik, és 1250 forintba kerül. Még ebben félévben bevezethetik a webes lekérdezést is.

Címkék:
vásárlás, használt autó,