Március 15. után lesz csak döntés a bérpótlékról

Világgazdaság2015. március 4. 10:04

Csak március 15-e után fogadhatja el az Országgyűlés a vasárnapi duplabérről szóló törvényt, igaz, a legújabb verzió szerint az inkább adventi bérpótlékról szól majd - írja a Világgazdaság.

Az előzetes tervek szerint a vasárnapra bevezetendő dupla bér ügyében csak a március 16-i héten hoznak döntést a honatyák, holott a jelenlegi verzió szerint a jogszabály ekkor már hatályba is lépne. Valójában azonban már ez a változat se él, a kormány új megoldást dolgoz ki.

Varga Mihály, Nemzetgazdasági miniszter múlt heti sajtótájékoztatóján (a devizahiteles elszámolás mellett) említést tett arról is, hogy Az előzetes tervek szerint a vasárnapra bevezetendő dupla bér ügyében csak a március 16-i héten hoznak döntést a honatyák, holott a jelenlegi verzió szerint a jogszabály ekkor már hatályba is lépne. Valójában azonban már ez a változat se él, a kormány új megoldást dolgoz ki. 

 

Címkék:
vásárlás, boltzár,