Átalakulnak a dohányboltok: nem csak cigarettát vehetünk

Portfolio2014. november 18. 14:02

A jövőben rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket is árulhatnak a dohányboltok, és a vásárlók a mobiltelefonjuk egyenlegét is feltölthetik majd ott az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott törvényjavaslat szerint. Ezt korábban pont a fiatalok védelme érdekében nem tették lehetővé.

A kormány által benyújtott javaslat rögzíti, hogy a tapasztalatok, a forgalmi adatok alapján a törvény által lehetővé tett dohányboltok (2000 lakos után egy bolt) száma meghaladta a piaci igényeket, a jövőben ezért lehetővé válik a fokozatos csökkentés.

Ennek érdekében megemelik azt a küszöböt, amelyet követően újabb dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság kiírását a törvény kötelezővé teszi: a korábban 2000 lakos után kiírt egy jogosultság helyett a küszöb 3000 ember lesz. Ha pedig a forgalmi adatok (várhatóan) indokolják, és legalább két jogosultságot az adott településen gyakorolnak, a kiíró dönthet úgy is, hogy nem az összes - a törvény által előírt számú - jogosultságot engedi át, csak ennél kevesebbet.

A benyújtott javaslat megteremti annak lehetőségét is, hogy azokon a területeken, ahol a dohányboltok számának csökkentése indokolt lehet, a jogosulttal a koncessziós szerződés megszüntetéséről megállapodás születhessen.

Bővíti a jogszabály azon esetek körét, amikor a kiíró nem köteles - az érdeklődés nyilvánvaló hiányában - a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságot újra és újra meghirdetni. Eszerint ha egy dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság gyakorlása - legalább két, 24 hónapon belül meghirdetett pályázati kiírás után - az utolsó pályázati kiírás eredményhirdetését követő 90. napon belül sem folyik, akkor az utolsó pályázat eredményhirdetését követő 36 hónap elteltéig nem kötelező új pályázatot kiírni.

Címkék:
vásárlás, dohánybolt,