Ruhacsempészeket fogott az adóhatóság

MTI2014. július 9. 13:33

Több mint 8500 nagy értékű, hamis márkajelzésű ruhát találtak a pénzügyőrök egy teherautóban Nagylaknál, az árut lefoglalták és az ügyben büntetőeljárást indítottak - tudtuk meg a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV).

Némedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense közölte, a Nagylak térségében közúti ellenőrzést tartó pénzügyőrök megállítottak egy török teherautót, amely a fuvarokmányok szerint textilárut szállított Törökországból Franciaországba.

A járőrök megbontottak néhány műanyag zsákot, amelyekben különböző világmárkák jelzésével ellátott ruházati termékek voltak, ezért a teljes szállítmányt átvizsgálták. Valamennyi zsák kipakolását követően kiderült, hogy a bejelentett szállítmány között 8525, különböző logóval ellátott márkásnak tűnő ruházati terméket - zokni, póló, pulóver, ing - rejtettek el.

Az időközben helyszínre érkezett szakértő előzetes véleménye szerint az elrejtett termékek hamisítványok - tudatta az őrnagy. A pénzügyőrök a megközelítőleg 45 millió forint értékű hamis ruhaszállítmányt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak.

 

Címkék:
NAV, hamisítás,