Idén elmaradnak a nagy nyári leárazások?

MTI2014. június 30. 15:33

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az idei nyári kiárusítások alatt az árzuhanások mértéke és a kiárusításba vont cikkek köre is szűkebb lehet a korábbiaknál.

Az OKSZ hétfői közleménye szerint a kisebb kiárusítási hullám oka a ruházati piac helyzetének javulása.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a ruházati termékek vásárlásának értéke 2012-ben 405 milliárd forint volt, míg 2013-ban 423 milliárd, azaz változatlan áron számítva 5 százalékkal növekedett a ruházati kereskedők bevétele.

A korábbi években, a nyári hónapokban, július-augusztusban 30-32 milliárd forintot költöttek ruházati termékekre a vásárlók, 2013-ban 34-35 milliárd forintot, 2014-ben pedig további emelkedés várható, az év első időszakának eredménye alapján.

A jelentés szerint az idei első negyedévben 14 százalékkal nőtt a költekezés a ruházati piacon, áprilisban pedig a tendencia folytatódott, átlag felett, 12 százalékkal bővült a piac.

A ruházati piac a kiskereskedelem mintegy 6 százalékát adja.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az OKSZ közleménye szerint a ruházati kereskedelem megugrásában feltehetően szerepet játszik az online pénztárgéprendszer is, emiatt azonban akciók nem maradnak el.

A szövetség kiemeli, hogy a leárazások során csak a kereskedő által kiválasztott termékekre vonatkozik az árengedmény és nem a teljes portfólióra. A leárazás időszakáról, a kiárusításra kínált termékekről és az akció mértékéről a kereskedő szabadon dönthet.

 

Címkék:
vásárlás, akció, nyár, leárazás,