Megvan az Év Internetes Kereskedője (x)

Pénzcentrum2014. június 8. 09:17

Az eOptika.hu nyerte meg a 8. alkalommal megrendezett Az Év Internetes Kereskedője versenyt.

Az eOptika.hu nyerte meg a 8. alkalommal megrendezett Az Év Internetes Kereskedője versenyt, így a tavalyi nyertes JátékNet.hu után idén az optikai termékek eladására specializálódott webáruház viheti haza a győztesnek járó gyűrűt.

A verseny most is közönségszavazással indult, majd a szakmai zsűri a legtöbb szavazatot kapott 30 kereskedő közül választotta ki a győztest.

Az alig három éve alapított nyertes cég az eOptika Kft. kontaktlencsék és kiegészítők internetes kiskereskedelmével foglalkozik, több országban értékesít, és a területen a rövid idő ellenére ma már meghatározó szereplő a piacon. Az eOptika.hu-t olyan cégek követik a legjobbnak szavazott másfél milliárd forint alatti árbevétellel rendelkező e-kereskedők között, mint a MaEsteSzínház.hu, a Ruhafalva.hu, a HDI Shop.hu vagy a Petissimo.hu.

Az első helyezett egy évig használhatja az Év Internetes Kereskedője címet és megkapja a verseny főtámogatójának, a MasterCard®-nak a fődíját, az 1 millió Ft értékű hirdetési kampányt, amelyet a díjazott 2014 utolsó negyedévében használhat fel.

A kirowski Isobar ebben az évben is elkészítette értékelését a teljes mezőnyt látva: ebből kiderül majd, hogy milyen irányba tart a hazai piacon az online értékesítéshez kapcsolódó weboldalak fejlesztése és tervezése.

Újdonság, hogy a kirowski Isobar ebben az évben egy különdíjat ad át Az Év Legígéretesebb Kereskedőjének. A digitális szemléletű kommunikációs ügynökség egyszeri keresőhirdetés auditot ajánl fel a díjazott számára, akit a közönség szavaz majd meg a nevezettek közt.

Az Év Legígéretesebb Kereskedőjének járó különdíjat 2014-ben a Petissimo kapja. A díjat Kovács Zoltán, a kirowski Isobar vezérigazgatója adja át a május 22-ei díjkiosztón.

A verseny megrendezésével a szervezők, azaz a SzEK.org - Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület, (www.szek.org), a kirowski Isobar (www.kirowskiisobar.hu), az eNET Internetkutató Kft. (www.enet.hu), valamint az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)
(www.ivsz.hu) célja a hazai internetes kereskedelem népszerűsítése és a fogyasztói bizalom növelése.

(x)

Címkék:
internetes kereskedelem, verseny,