Hiába drágul minden, mégis egyre többet vásárolunk

MTI2014. május 26. 16:03

Kétévi csökkenés után újra nőtt mennyiségben is az élelmiszer- és vegyiáru-kiskereskedelem forgalma Magyarországon, az idei első negyedévben 1,6 százalékkal több árut adtak el a boltok, mint tavaly január-márciusban.

A Nielsen negyedévenként közzétett európai elemzése szerint értékben a magyar forgalom 3,5 százalékkal nőtt, ami Európában az egyik legjelentősebb javulás. Az élelmiszerek, a háztartási vegyiáruk és a kozmetikumok fogyasztói átlagára 1,9 százalékkal emelkedett.

Legutóbb 2011 negyedik negyedévében nőtt a bolti eladás mennyisége Magyarországon, 1,4 százalékkal. Utána a mélypont a 2012. évi negyedik negyedév volt, mínusz 4,6 százalékkal.

Az első negyedév kedvező forgalmi adatai igazolják azt a piaci tapasztalatot, amely szerint, ha a fogyasztói bizalom változik, akkor két negyedévig tart, míg hatása tükröződik az eladásokban. Magyarországon tavaly a második negyedévi 41 pont után a harmadikban 45, a negyedikben pedig 51 pontot ért el az index - ismerteti a közlemény.

Az idén az első negyedévben 54 pontra nőtt a fogyasztók bizalmi indexe. Ez az index összegzi a fogyasztók véleményét a személyes pénzügyi helyzetük és a munkahelyek kilátásairól, valamint vásárlási hajlandóságukról.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A huszonegy vizsgált európai országban átlagosan újra kevesebbet adtak el az első negyedévben, mint tavaly január-márciusban, mennyiségben 0,6 százalékos a csökkenés. Az unió öt nagy piaca közül háromban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Olaszországban negatív a trend. Mennyiségben a legkedvezőbb mutatókat a török, a francia, a norvég és a belga piac érte el - idézi a közlemény Jean-Jacques Vandenheede-t, a Nielsen európai kiskereskedelmi tanácsadási igazgatóját.

 

Címkék:
vásárlás, élelmiszer,