Felülvizsgálják a magyar élelmiszereket: új védjegyrendszer jöhet

Magyar Nemzet2014. május 13. 08:32

Folyamatban van az élelmiszertermékeket érintő védjegyrendszer felülvizsgálata, amelynek célja, hogy a vásárlók a jövőben kevesebb és egyértelműbb megkülönböztető jelöléssel találkozzanak - mondta a Magyar Nemzetnek Simon Attila, a vidékfejlesztési tárca jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A lap keddi számában megjelent cikkben az államtitkár arról beszélt: a cél az, hogy a vásárlók könnyen el tudják dönteni, az a termék, amelyen egy-egy védjegy, jelölés szerepel, milyen minőségi kritériumoknak felel meg, és mennyiben tekinthető hazainak. Mint mondta, a tárca felismerte, hogy az elmúlt évtizedekben - bár a kezdeményezők jó szándéka nem megkérdőjelezhető - káosz uralkodott el e területen, és a védjegyrendszerben immár senki sem tud igazán eligazodni.

A koncepció szerint első körben jogi szinten rendeznék az egyes védjegyek egymáshoz fűződő viszonyát, s különösen a nemzeti szimbólumok használatának lehetőségét. Mindezt úgy, hogy a struktúra tetején a hungarikum védjegy fog állni. Ehhez viszonyítva alakulhatnak át, maradhatnak fenn vagy szűnhetnek meg a különböző jelölések. A tárca célja az is, hogy csökkenjen a jelenleg használt védjegyek száma, ezzel is segítve az eligazodást.

 

Címkék:
vásárlás, élelmiszer, címke,