Közeleg az őszi aukciós szezon (x)

Pénzcentrum2013. október 11. 08:48

A műkereskedelem számára az év legizgalmasabb időszaka az ősz, amikor egymást követik a változatos művészeti árverések. A műtárgypiac alakulásáról, az aukciós házak felkészüléséről kérdeztük Walitschek Csillát, az egyik meghatározó szereplő, a BÁV Zrt. kereskedelmi igazgatóját.

Az árverésre kerülő tárgyak jelentős része általában az ősz elején érkezik be, főként a nagy aukciós házak ezt megelőző felvásárlási akcióinak köszönhetően. Bár az aktív aukciós időszak október közepétől december elejéig tart, az előkészületek részeként a műkereskedelemben érdekelt cégek, galériák már korábban vonzó, az érdeklődést felkeltő eseményekkel, rendezvényekkel és ajánlatokkal igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. Vannak, akik két-háromhetente főként tematikus kiállításokkal, többnyire kortárs alkotók bemutatásával csábítják a közönséget, mások különleges alkotásokat helyeznek a középpontba. A széleskörű kínálatban való tájékozódást nagyban segítik az aukciósházak reprezentatív kiadványai.

A BÁV ezúttal is két aukciót rendez majd, de még előttük számos újdonságot tartogat az ügyfeleinek. Ezek közül az első volt a rendkívül sikeres Istókovits-kiállítás, ahol a mester számos festménye talált gazdára. A ősz folyamán, tematikus hónapok keretében különleges engedményekkel várjuk a vásárlókat: szeptemberben az ezüsttárgyakra adunk 20 százalékos kedvezményt, októberben a szőnyegeké a főszerep, novemberben pedig Herendi és más porcelán-remekeket kínálunk kedvező feltételek mellett. A december a közeledő ünnepeknek megfelelően a dísztárgyak és ékszerek hónapja lesz, vevőink akár 20 százalékkal kedvezőbb áron vásárolhatnak szép ajándékokat szeretteiknek. A legszebb és leggazdagabb választékkal persze a novemberi és decemberi aukciónkon találkozhatnak majd az érdeklődők, érdemes időben felkészülni rá.

(x)

Címkék:
aukció, báv,