Elbukott a kaszinólobbi, a kapkodás lett a veszte

Pénzcentrum2012. január 4. 14:02

Mindössze egyetlen óráig volt hatályban a kaszinókban történő dohányzás megengedésére vonatkozó törvénymódosítás. Azt ugyanis felülírta egy korábban elfogadott másik jogszabály - hívta fel a figyelmet a Füstirtók a Gyermekdohányzás Visszaszorításáért Alapítvány. Felmerül a kérdés, hogy az engedmény kinek az érdekét szolgálná?

"Jó" szokásához híven a parlament alkotmányügyi bizottsága egy témájában egyáltalán nem kapcsolódó, a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényjavaslathoznyújtott be december 30-án egy zárószavazás előtti módosító indítványt, amelyben megengedte volna, hogy a kaszinókban is lehessen dohányzóhely kijelölése nélkül füstölögni. Az Országgyűlés 290 szavazó tagja közül 250 képviselőnek egyáltalán nem volt hiányérzete emiatt, és sebtében el is fogadták a javaslatot.

Schmitt Pál köztársasági elnök néhány órával a szavazást követően már alá is írta a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényt, amelyet december 31-én meg is jelentetett a Magyar Közlöny Lap-, és Könyvkiadó Kft., így - a törvény rendelkezése szerint 2011. 12. 31-én 23 órakor - hatályba lépett a kaszinó-dohányzást megengedő törvénymódosítás.

Arról viszont elfelejtkezett a kormánypárti többség, hogy április 26-án már elfogadtak egy törvénymódosítást, amely szerint 2012. január 1-től a nemdohányzók védelméről szóló törvény 2. §-a helyébe egy új 2. § lép, s ebben a kaszinókra vonatkozó dohányzási lehetőség bizony nem szerepel. Vagyis mindössze 1 óra hosszáig élt az a lehetőség, hogy a kaszinókban lehet dohányozni, ezzel alighanem világcsúcs született - írja MTI OS közleményében a Füstirtók a Gyermekdohányzás Visszaszorításáért Alapítvány.

Az internetes törvénytárak által közölt hatályos törvényszövegben valóban nem szerepel az a lehetőség, hogy a kaszinókban lehessen dohányozni.

Felmerül a kérdés, vajon mi indokolná azt, hogy az alkotmányügyi bizottság előnyben részesítse a nagypénzűek által kedvelt kaszinókat a szegényebbek által látogatott kocsmákkal szemben. A javaslat diszkriminál szegény és gazdag dohányosok között, ráadásul a kaszinókban dolgozókat és az ott játszó nemdohányzókat arra kötelezi, hogy veszélyeztessék az egészségüket - veti fel a kérdést az Alapítvány.

Nem ad erre a kérdésre választ a módosító indítvány indoklása sem, amely mindössze egy mondat volt: "A zárószavazás előtti módosító javaslat alapján játékkaszinóban is lehet dohányozni kijelölt dohányzóhely hiányában". De hogy erre miért van szükség, arról egy szó nem esik az indítványban. Arról meg pláne nem, hogy milyen törvények közötti ellentmondást (koherenciazavart) kellett vele kiküszöbölni.

Kinek lenne az érdeke?

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A törvénymódosítás a kaszinók tulajdonosainak, egyebek mellett  az állami tulajdonban álló Szerencsejáték Zrt-nek, illetve Andy Vajnának, a filmszakma megújításáért felelős kormánybiztosnak is érdekében állhatott. A kormánybiztos a tulajdonosa a Las Vegas Casinonak. A mai hírek szerint a Szerencsejáték Zrt.100 százalékos tulajdonában álló SzRt-Service Kft. január 1-jei hatállyal megvásárolta a Las Vegas Casino s.a.r.l.-nek a Belvárosi Kaszinó Kft.-ben meglévő, kisebbségi, 245 millió forintos névértékű üzletrészét. Így 100 százalékos tulajdonosa lett a a Tropicana kaszinót működtető Belvárosi Kaszinó Kft.-nek.

A Szerencsejáték Zrt.a soproni kaszinót üzemeltető Pannon Partner Kft.-ben is rendelkezik részesedéssel. A Casino Sopron többségi tulajdonosa a Casino Austria; értelemszerűen ez a cég is érdekelt volt a dohányzásra vonatkozó engedményben.

Melyik törvényjavaslatba bújtatják majd el újra?

Kérdés, hogy a kaszinókat helyzetbe hozó, tiszavirág életű törvénymódosítás mikor, és hol köszön majd vissza. Nem is kellene nagyon keresgélni a témába vágó jogszabályt, hiszen éppen az Országgyűlés zárószavazására vár a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat, így nem is kellene a témához egyáltalán nem kapcsolódó törvényhez hozzácsapni a kaszinókat helyzetbe hozó engedményt. Az említett javaslat ugyanis egyebek között módosítja a nemdohányzók védelméről szóló törvényt is, így megfelel az év végén módosított Házszabály rendelkezéseinek.

Az utolsó pillanatban már nem lehet bármely jogszabályon változtatni zárószavazás előtti módosítóval
Az Országgyűlés Házszabályáról szóló Országgyűlési Határozatot is két hét alatt módosította a parlamenti többség. Erre azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette az egyházügyi törvényt éppen arra hivatkozva, hogy a zárószavazás előtti módosító indítvánnyal lényegében átírta a kormánypárti többség a korábban elfogadott módosító indítványokkal már meghatározott rendelkezéseket, amelyek az egyházi jogállás megszerzésére vonatkoznak. Az új Házszabály szerint januártól a zárószavazás megkezdése előtt írásban - legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt huszonnégy órával, amely ülésnap napirendjén szerepel az adott törvényjavaslat zárószavazása - lehet módosító javaslatot benyújtani.
Az indítványt előterjesztheti valamelyik parlamenti bizottság, illetve országgyűlési képviselő bármely korábban megszavazott rendelkezéshez kapcsolódóan, ha a megszavazott rendelkezés nincs összhangban az Alkotmánnyal vagy más törvénnyel, a törvényjavaslat már megszavazott rendelkezésével, vagy a törvényjavaslat módosítással nem érintett valamely rendelkezésével. Emellett az eredeti törvényjavaslat előterjesztője, valamint az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága olyan rendelkezéseket is módosíthat a zárószavazás előtt, amelyeket az eredeti törvényjavaslat nem érintett. Kikötés viszont, hogy olyan törvényeket nem lehet módosítani az utolsó gombnyomás előtt, amelyeket a korábban már elfogadott módosító indítványokat is tartalmazó egységes javaslat nem érint.

Címkék: